Miniszterelnökség: a magyar kormány elkötelezett a keresztény kultúra védelme mellett

Világszerte támadják a kereszténységet, a karácsonyt, de a magyar kormány elkötelezett a keresztény kultúra védelme mellett - mondta a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára újságíróknak Budapesten hétfőn.Azbej Tristan azt mondta: az ortodox közösséget is beszámítva hozzávetőleg egymilliárd keresztény él a földön, Magyarországtól keletre és délre sokfelé üldözik őket, Nyugaton pedig keresztényellenesség tapasztalható.

    
Azbej Tristan úgy fogalmazott Nyugaton egyre erőteljesebben érzékelhetők "keresztényellenes folyamatok", a kereszténység támadás alatt áll, ellehetetlenítik még a karácsonyt is. Néhány éve a brüsszeli városházán úgy döntöttek, nem állítanak karácsonyfát, a kaliforniai Santa Monicában pedig betiltották a betlehemezést a világnézeti semlegességre hivatkozva. Eközben Németországban keresztény énekeskönyveket égettek, Franciaországban pedig évről évre templomokat támadnak meg, keresztény jelképeket, kegytárgyakat rongálnak meg, például ledöntik a kereszteket - mondta az államtitkár.
   

Ismertetése szerint a keresztényellenes diszkrimináció, szimbólumok elleni támadások egyre erőszakosabbakká válnak és a keresztény emberek ellen fordulnak. Szintén Franciaországban  betlehemezőkre, keresztény énekeket éneklő gyerekekre támadtak. Világszerte sok száz ilyen eset történik évente. A keresztény a legüldözöttebb vallás, világszerte mintegy negyedmilliárd keresztényt üldöznek vagy diszkriminálnak, tavaly is több ezer embert öltek meg keresztény hite miatt, és ezt elhallgatják - jelentette ki Azbej Tristan.
  

A magyar kormány ezzel szemben elkötelezett a keresztény kultúra védelme mellett, erősíti a világban többek között a migráció elleni küzdelemmel. Remélik, hogy idővel Európa is rájön ennek fontosságára - jegyezte meg az államtitkár. A magyar kormány a világon elsőként, 2016-ban programot indított az üldözött keresztények megsegítéséért, és az elmúlt két és fél évben tucatnyi országban mintegy 70 ezer üldözött kereszténynek segített: így például Szíriában keresztény iskola, egyetem újjáépítéséhez járult hozzá, Észak-Nigériában támogatta a dzsihadisták által lerombolt egészségügyi hálózat helyreállítását, Etiópiában menekültek ellátását, Irakban a jazidi közösséget, a Szentföldön pedig egy múzeum bővítését segítik.
    

A nagy humanitárius válságokat azonban a magyar kormány egyedül nem tudja megoldani, ezért felhívja a világ figyelmét a keresztényüldözésre. Eddig két nagy nemzetközi konferenciát rendeztek Magyarországon a keresztényüldözésről sok ország több száz képviselőjének részvételével. A cél, hogy ne lehessen eltagadni a legsúlyosabb és legelhallgatottabb nemzetközi jogi válságot - mondta Azbej Tristan.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com