Napok óta tüntetnek az egyházügyi törvény ellen Montenegróban

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Több napja tüntetnek Montenegróban a múlt pénteken elfogadott egyházügyi törvény ellen, vasárnap este a tiltakozók a rendőrséggel is összeütközésbe kerültek.A rendőrség könnygázt is bevetett vasárnap este a szerb ortodox egyházat támogató tüntetők ellen, akik kövekkel dobálták meg a rendőröket. Egy időre a repülőtérre vezető utat is lezárták, így tiltakozván a múlt pénteken elfogadott, véleményük szerint a szerb ortodox egyház ellen irányuló törvény miatt.

    
Az új törvény szerint a vallási közösségeknek dokumentumokkal kell igazolniuk, milyen ingatlanaik voltak 1918 előtt, vagyis azt megelőzően, hogy Montenegró csatlakozott a Jugoszláv Királysághoz. A szerb ortodox egyház szerint emiatt az ortodox egyház jelentős ingatlanokat, egyebek mellett középkori templomokat és kolostorokat veszíthet el. A Nyugat-barát kormány így akarja háttérbe szorítani a szerb egyházat - vélik. A kormány szerint erről nincs szó, bár az ország vezetői többször bírálták az egyházat, mondván, nem a montenegrói, hanem a szerb érdekek mellé álltak.
    

Vasárnap este azért vált intenzívebbé a tiltakozás, mert a szerb ortodox egyház vezetői arra szólították fel híveiket, hogy a templomokban gyülekezve imával és jelenlétükkel mutassák ki támogatásukat az egyház iránt, illetve tiltakozásukat a törvény ellen. A podgoricai tiltakozáson négy rendőr is megsérült, a belügyminisztérium pedig közvetlenül a szerb ortodox egyház vezetőségét tette felelőssé a történtekért. A közlemény szerint az egyház szólította fel rendbontásra az embereket.
    

A valamivel több mint 600 ezres Montenegró lakosságának nagy része ortodox keresztény. A montenegrói ortodox egyház több évtizede igyekszik különválni a szerb ortodox egyháztól, ám önállóságát a többi ortodox egyház nem ismeri el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com