Pál József-Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Ferenc pápa a székelyföldi származású Pál József-Csaba kanonokot és főesperest nevezte ki temesvári megyéspüspöknek - közölte szerdán a temesvári egyházmegye.Az új püspök 1955. december 3-án született a Hargita megyei Csíkcsomortánban. Középiskolai tanulmányait a Gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskolában, teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolán végezte. 1981. június 21-én Jakab Antal gyulafehérvári püspök szentelte pappá.

    
Pályája kezdetén négy évig a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánián tevékenykedett segédlelkészként, majd 1985-től a temesvári egyházmegyében folytatta lelkipásztori szolgálatát, ahol bakóvári, buziásfürdői, majd pedig niczkyfalvi plébános volt. 1987-től a resicabányai Havas Boldogasszony templom plébánosa később esperessé, majd pedig a hegyvidéki főesperesi kerület főesperesévé nevezték ki. A székeskáptalan tagjaként a Canonicus Carolinus Senior címet viseli. 1994 óta a Vita Catholica Banatus egyházmegyei folyóirat felelős szerkesztője. Magyar anyanyelve mellett románul, németül és olaszul beszél.
    

Az egyházmegye érdekében kifejtett tevékenységét a papság és a hívek nagyra értékelték, a resicabányai lelki élet és az ökumenizmus terén tett munkáját a Krassó-Szörény megyei tanács 2010-ben díszpolgári oklevéllel ismerte el. A püspökszentelést és a beiktatást augusztus 6-án tartják a temesvári Szent György Székesegyházban.
    

A Temesvári egyházmegyét 1999 óta Martin Roos püspök vezeti, aki tavaly életkorára hivatkozva kérte felmentését. A csaknem 109 ezer hívet számláló soknemzetiségű egyházmegyében 74 parókia működik. A hívek 44,1 százaléka magyar, 27,1 százaléka román, 10,9 százaléka német, 4,8 százaléka horvát, 4,4 százaléka bolgár, 2,2 százaléka szlovák, 2,6 százaléka roma és 1,8 százaléka cseh nemzetiségűnek vallotta magát.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre.

10 megtörtént csoda

10 megtörtént csoda

Több tízezer szemtanúja volt a félelmetes, mégis csodálatos eseményeknek.

http://ujhazak.com