16 termelő több mint 3000 palack bora a kínálatban

Kereskedelmi forgalomban nem kapható tételeket, tizenhat termelő több mint háromezer palack borát kínálják idén a Nagy Tokaji Borárverésen, amelyet április 22-én immár ötödik alkalommal rendeznek meg Tokajban. Mint Samuel Tinon, a Tokaji Borlovagrend alelnöke az aukciót beharangozó szombati budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a 3293 üveg bor 20 különböző tételt képvisel, amelyekből csupán fél vagy egy gönci hordónyi mennyiséget készítettek a borászok. Hozzátette, hogy az immár hagyományosnak tekinthető tokaji borárverésektől egyre inkább nemzetközi sikereket várnak.


Mészáros Gabriella, a borbíráló bizottság tagja elmondta, hogy az idei árverésen a Barta Pince, a Demetervin, a Disznókő, a Grand Tokaj, a Kvaszinger Borászat, a Holdvölgy, a Márton Birtok, a Myrtus Pince, a Pajzos Tokaj, Samuel Tinon, a Szent Benedek Pincészet, Szepsy István, a Tállya Wines, a Tokaj Generation Y, a Tokaj Hétszőlő és a Tokaj Kikelet borászatok tételeit kínálják.


A licitnek, amelyet a Tokaji Tavasz elnevezésű, kulturális, gasztronómiai és borszakmai programot kínáló rendezvénysorozat keretében tartanak, a 2016-os évjárat száraz borai alkotják a gerincét - közölte a szakember. A fesztivál programjaként avatják fel április 21-én a Tokaji Borlovagrend új tagjait a történelmi Rákóczi Pincében, és a Tokaji Tavasz alkalmat ad arra is, hogy a térség 40 borásza bemutatkozzon a nemzetközi közönség előtt.


A sajtótájékoztatón, amelyen több borász személyesen mutatta be az árverés kínálatában szereplő borait, felidézték, hogy az elmúlt évben 19 termelő 28 tételének 80 százaléka talált gazdára a liciten, és az összesített leütési érték meghaladta a 21 millió forintot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com