A Bolka Desszert Butik nyerte idén a Budapest desszertje versenyt

A Bolka Desszert Butik őszibarackos-mandulás süteménye lett idén Budapest desszertje, amelyet először a 9. Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolhat meg a közönség péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt.A Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség (Csésze) tavaly írta ki először a Budapest desszertje versenyt, amelyet nemcsak a szakma ismert el, hanem hatalmas közönségsikert is aratott - idézte fel a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján Rebrus Csaba, a Csésze elnöke, az Édes Napok társtulajdonosa.

    
Mint hozzátette, magas színvonalú versenyművek érkeztek ebben az évben is.

A zsűrizéskor a legfontosabb szempont az volt, hogy a nyertes termék finom legyen, de szintén fontos cél, hogy a magyar cukrászati hagyományok ismét az érdeklődés fókuszába kerüljenek - jegyezte meg Rebrus Csaba. Füleky György, a Csésze alelnöke, az Édes Napok társtulajdonosa hozzátette, hogy a Budapest desszertje verseny aktuális tematikáját mindig az előző győztes határozhatja meg: idén ez a barack és a mandula volt. A zsűrizés vakon zajlott, a bírálók is csak a pontszámok összesítése után ismerték meg a győztes személyét - hangsúlyozta.
    

Füleky György az MTI kérdésére elmondta: az Édes Napok mintegy mintegy 70 kiállítót vonultat fel a Szent István téren, a fesztivál gasztroszínpadán pedig óránként más-más cukrászmester tart bemutatót. Rebrus Csaba kiemelte, hogy az Édes Napokra nem engedik be a vásári tömegtermékeket, csak magyar cukrászdák, csokoládé- és édességmanufaktúrák termékeivel találkozhatnak a látogatók.
    

Háfra Kati, a Bolka Desszert Butik tulajdonosa elmondta: egyszerűen elkészíthető süteményt képzeltek el, amelyet nem kell "elmagyarázni" a közönségnek. A desszert alapja egy Sacher-típusú piskóta mandulaliszttel, karamellás csokoládéval, a mandulás krém alapja pedig a fehér csokoládé, "fél úton" egy mousse és egy főzött krém között. A sütemény belseje kétféle őszibarack kompót: az alsó, bazsalikomos rétegre egy klasszikus állagú és ízvilágú kompót kerül - közölte Háfra Kati.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com