A sült almás, linzeres Annabáli csemege lett 2018 balatoni fagylaltja

A sült almás, linzeres, Annabáli csemege fantázianevű fagylalt, a balatonfüredi Bagaméri Fagylaltozó terméke lett 2018 balatoni fagylaltja - hangzott el a verseny szerdai eredményhirdetésén Siófokon.A zsűri kezdeményezte Balatonfüred polgármesterénél, hogy legyen ez az idei füredi Anna-bál desszertje. A nyertes fagylalt készítője, Márton Sándor a vándorkupát a balatoni verseny tavalyi győztesétől, Somogyi Renátától, a gyenesdiási Bringatanya tulajdonosától vehette át, aki idén a balatoni zsűri tagja volt és aki egy napja nyerte meg az országos fagyiversenyt.

    
Márton Sándor az MTI-nek elmondta, hogy az Annabáli csemege elnevezésű fagylalt tejalapú, linzeres ízesítésű, sült alma rétegezéssel, roppanós linzermorzsával, a tetején aranycsokoládé díszítéssel.

A fagyi egyedi ízét a helyi termelőktől vásárolt alma adja, amelyet a felkockázás után meg kell főzni és fahéjas cukorsziruppal ízesíteni.
   

Az eredményhirdetésen Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke elmondta, hogy a Nyitott Balaton programsorozat részeként ötödször megrendezett versenyen 14 fagylaltot bírált el a zsűri. "A mezőny megmutatta, hogy számos minőségi fagyizó található a Balaton környékén" - fogalmazott, megemlítve, hogy ezt bizonyítja az országos verseny is, ahol idén taroltak a balatoni fagyik, a megmérettetés mindkét kategóriájában megszerezve az első helyet.
   

Az MTI-nek kifejtette, hogy a tapasztalatok szerint sok kilométert készek megtenni az emberek egy-egy jó fagyiért akár hajóval, kerékpárral is és igen jó reklámértéke van, ha versenygyőztes lesz egy-egy fagylalt. A balatoni versenyen két különdíjat osztottak ki. Az egyiket a balatonmáriafürdői, korábban kétszer is győztes Florida Fagyizó Kékszalag Aranytorta nevű, karamellizált zabkeksz-ropogóssal és sós karamellás gabonagolyóval készült fagylaltja kapta. A másikat a balatonföldvári Kárpáti Fagyizó Diófagyi házi szilvalekvárral, csillagánizzsal elnevezésű fagylaltja nyerte. További hat fagylaltozó, cukrászda emléklapban részesült.
    

Az eseményen Fekete Tamás felhívta a figyelmet a tavaszi Nyitott Balaton hétvégi, május 18. és 21. közötti legnagyobb eseményeire: a siófoki Pünkösdi Szezonnyitóra, a balatonfenyvesi Bodza Napokra, a balatonfüredi Hal- és Borünnepre, a kéthelyi Kristinus Borbirtok Budapest Bár Koncertjére, a zalakarosi Pünkösdi vigasságokra, a tihanyi Pünkösdi Pálinka Piknikre, a balatongyöröki Pünkösdi Szezonnyitó Napokra, a badacsonyi Pünkösdi Eljegyzésre, a BorBarangolás 2018 programra és a gyenesdiási Bala Toni szülinapi partira.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com