Az Eucharisztikus Kongresszus süteményének szaloncukor verziója nyerte el a díjat

A gödöllői Sulyán Cukrászda "Egy falat Mennyország" sütemény szaloncukor-verziója nyerte el Az év szaloncukra 2021 címet; az idén második alkalommal civil kezdeményezésként megrendezett versenyre a gyártók összesen 152 ízt neveztek.A piac változásait és a fogyasztói igényeket figyelembe véve határozták meg idén a kategóriákat, melyek összeállításában a Magyar Édességgyártók Szövetsége nyújtott segítséget - mondta el Az év szaloncukra keddi online eredményhirdetésén Kovács Ádám és Kovács Gergely, a Szeretem a csokit YouTube-csatorna videós párosa, a verseny két ötletgazdája. A verseny 9 kategóriájának a zsűrizésben több, mint 150 kóstoló segített.
    

A megmérettetésre az összes magyarországi gyártó meghívást kapott, akik szabadon dönthettek, hogy részt vesznek-e a versenyben és a teljes szaloncukor-kínálatukból hányat indítanak el. Az év szaloncukra díj mellett a kézműves termékek külön is "megmérkőztek", továbbá idén is megjelent a hozzáadott cukrot nem tartalmazó szaloncukrok kategóriája, valamint versenyt indítottak az alacsonyabb árú kategória jelöltjeinek is.

Külön díjazták a legkedveltebb ízek legjobbjait, valamint a legjobb új ízt is.     
    

Az év szaloncukra díj győztese a gödöllői Sulyán Cukrászda Egy falat Mennyország sütemény szaloncukor-verziója lett, amit az Eucharisztikus Kongresszus süteményének választott sütemény ihletett. A második helyen a Demeter Chocolate jamaicai feketekókuszos fehércsokis szaloncukra végzett, a harmadik pedig idén is a Stühmer pisztáciakrémes szaloncukor lett.
    

Az év kézműves szaloncukra idén a gödöllői Sulyán Cukrászda fehércsokoládés, roppanó kekszes trüffel szaloncukra, a második helyezett a Demeter Chocolate Jamaicai feketekókuszos szaloncukra, harmadikként pedig a gyulai Kézműves Cukrászda sós-karamella szaloncukrát rangsorolták a kóstolók. A cukormentes kategória első helyezettje a maklári Stühmer mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé szaloncukra lett, a második helyezett a Lissé Kft. Aranygaluska ízű szaloncukra, a harmadik helyezett pedig a Stühmer narancsos szaloncukra lett.
    

Az alacsonyabb árú (599 forint/100gramm alatti) szaloncukrok közül első helyen végzett a TESCO banános-ropogós és málnás-robbanócukorkás szaloncukra, második helyen végzett a LIDL hozzáadott cukor nélküli fehércsokis eper és sárgabarack ízű szaloncukra, a harmadik helyet pedig a Nestlé Boci meggyes zselés szaloncukra nyerte el.
    

A legkedveltebb ízek kategóriákban csak egy-egy győztest hirdettek. A legjobb marcipános szaloncukor az orosházi Hóvirág Fagylaltbár vörösboros-aszaltszilvás, marcipános szaloncukra, a legjobb karamellás szaloncukor a keszthelyi Sütibbolt ropogós ostyás sós-karamellje lett, a legjobb mogyorós szaloncukor a Stühmer piemontei mogyorós szaloncukra, a legjobb kókuszos szaloncukor a Demeter Chocolate idén háromszoros díjnyertes jamaicai feketekókuszos szaloncukra, míg a zselés szaloncukrok közül címvédőként a múlt évi nyertes, a Choco Garden meggyes zselés szaloncukra lett a győztes. Az idén először megjelenő új ízek közül a Boci meggyes zselés szaloncukra végzett az élen.
    

Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke elmondta: a koronavírus-járvány miatt az elmúlt év első felében erőteljes visszaesést tapasztaltak az édességiparban, 25 százalékkal esett vissza a fogyasztás. A visszaesés szerencsére csak átmeneti jelenség volt, az év második felére nőtt a fogyasztás, karácsonyra a piac visszarendeződött. Idén, az első bolti visszajelzések alapján erősebb a fogyás szaloncukrokból és csokimikulásokból, mint tavaly. Kiemelte azt is, hogy 2021-ben az alapanyagok ára jelentősen emelkedett, ez megmutatkozik az édességek árában is.
    

Beszélt arról is, hogy felméréseik szerint egyre többen keresik a minőségi szaloncukrokat. A hungarikumnak számító szaloncukorból Magyarországon évente 3500 tonnát adnak el. Egy-egy háztartásban évente 1 kilónyi szaloncukrot vásárolnak és továbbra is a legkedveltebb ízek a piacon a zselés, a marcipános, a kókuszos, a karamellás és a csokoládékrémes.
    

A zsűrizésben a meghívott zsűritagok mellett az Év Szaloncukra Facebook- és Instagram-követői közül is többen résztvettek, továbbá közreműködött a Szeretem a csokit YouTube-csatorna videós párosa, a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége és a Nagycsaládosok Kispesti Egyesülete is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com