Az interneten árusítják az utolsó boszniai McDonald's-hamburgert

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Kétezer konvertibilis márkáért, azaz több mint 40 ezer forintért hirdette meg az utolsó, Bosznia-Hercegovinában megvásárolt McDonald's-es hamburgert egy férfi, miután a múlt év végén a gyorsétteremlánc utolsó üzlete is bezárt a nyugat-balkáni országban.A Klix.ba szarajevói hírportál beszámolója szerint Bosznia-Hercegovinában 2011-ben nyílt meg az első McDonald's, amelyből az országban három a fővárosban, Szarajevóban, kettő pedig a turisták közkedvelt városában, Mostarban működött.
    

Tavaly többször is lehetett hallani arról, hogy veszteségesek a McDonald's boszniai gyorséttermei. A helyi hússütödék, a csevapokat, pljeskavicákat és kebabokat árusító üzletek olcsóbban kínálják kiadósabb fogásaikat, az év végére pedig az is kiderült, hogy az amerikai gyorsétteremlánc feladja a versenyt. December utolsó napjaiban hosszú sorok alakultak ki az éttermeknél, mindenki szeretett volna még egy utolsót harapni az amerikai hamburgerekbe.
   

A Klix.ba szerint az amerikai cég azért vonta vissza a működési engedélyt boszniai franchise-ától, mert a cég számos botrányba keveredett az évek során. Ezek közül a legutóbbi tavaly év végén robbant ki, amikor kiderült, az egyik étterem félmillió eurónyi (körülbelül 200 millió forint) adósságot halmozott fel, és az üzlethelyiségét is elveszítette banki tartozás miatt.
    

A szarajevói sajtó szerint azonban nem kizárható, hogy hamarosan újra megnyílhat egy-két McDonald's Bosznia-Hercegovinában, erre enged következtetni például, hogy az egyik szarajevói éttermet decemberben felújították. Az utolsó McDonald's-hamburgert árusító férfi ebben az esetben csak abban reménykedhet, hogy az általa kínált termék még az újranyitás előtt elkel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com