Bakator bor- és gasztrofesztivál Bihardiószegen

Második alkalommal rendezte meg a Bakator bor- és gasztrofesztivált Bihardiószeg önkormányzata szombaton a helyi Zichy-kastély kertjében. A hagyományőrző kulturális programot az idén Debrecen városa és a Hajdú-Bihar Megyei Vásárszövetség is támogatta - mondták el a szervezők az MTI-nek.A fesztivál látogatói 19 borászat 48 féle borát kóstolhatták, a helyi gasztronómiai különlegességek mellett pedig Boros László Venesz-díjas debreceni mesterszakács és Rózsa Péter balmazújvárosi biogazda is készített ételt az asztalra, miközben a fesztivál színpadán helyi és környékbeli kulturális csoportok léptek fel.

    
A fesztivál idejére már gyökeret eresztettek azok a Bakator-szőlőoltványok, amelyeket Debrecen városa és a Nagyváradi Borbarátnők Egyesülete támogatásával kaptak tavasszal fiatal érmelléki borászok.

Az adományozás alakalmából Papp László, Debrecen polgármestere ellátogatott Heit Lóránd pincészetébe, ő volt az a fiatal borász, aki 2011-ben elsőként telepített újra Bakator-oltványokat Bihardiószegen.
   

Papp László akkor az MTI-nek elmondta: Debrecen ezer szállal kötődik az egykor a város szőlőskertjének nevezett Érmellékhez. A 17-18. században sok debreceni polgár vásárolt ott szőlőt, mert a jó érmelléki bor biztos megélhetést biztosított számukra. A polgármester felidézte, hogy abban az időben szüret idején Debrecenben szünetelt a közigazgatás, maga a debreceni polgármester is Érmelléken szüretelt.
    

Debrecen most is elkötelezett Érmellék fejlődésében: túl azon, hogy a hajdú-bihari megyeszékhely segíti a Bakator bor- és gasztrofesztivál megrendezését, őshonos, nemesített Bakator-szőlőoltványok adományozásával évről évre támogatja az egykor híres szőlőfajta újrahonosítását és a helyi borkultúra fejlesztését - tette hozzá a debreceni polgármester.
    

Papp László közvetítő szerepet vállalt annak érdekében, hogy az érmelléki borvidéken is felhasználhassák a jövőben a Debreceni Egyetem Mádon épülő szőlő és borkutató központjának eredményeit. Mados Attila, Bihardiószeg polgármestere - maga is borász - felidézte, hogy a 18. században a Bakator szőlő és bor volt a zászlóshajója Érmelléknek  és Diószegnek.


A fesztivál megnyitóján meggyőződésének adott hangot, hogy az elmúlt években létrejött helyi és határon átnyúló együttműködés azt üzeni: a szőlészetnek és borászatnak van jövője Érmelléken. A polgármester szerint egyébként egyre több borturista érdeklődik az Érmelléki borvidék iránt, és az utóbbi években egyre több érmelléki bor szerepel eredményesen a különböző borversenyeken.
    

Kovács Pál borszakíró az MTI-nek elmondta, hogy a Debreceni Borozó című újság az elsők között karolta fel Érmellék és emblematikus szőlőjének, a Bakatornak az ügyét. A szakember szerint minden ott élőnek büszkének kell lennie arra a történelmi örökségre, amit számos leírt történet tanúsít. Széchenyi Istvánt idézte, aki a IV. Hessen-Homburg Huszárezred hadnagyaként 1821-1825 között Bihardiószegen tartózkodott, és nagyra becsülte az ott termett könnyű fehérborokat, mondván: "fehér asztali borainkat, úgymint a könnyű Érmellékit, Lajoshegyit, Somlait, Neszmélyit, ízlésem szerint a világ minden fehér borai elé teszem".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com