Bemutatták a világ legdrágább chipsét

75 dollárba, azaz 20 ezer forintnál is többe kerül a svéd St. Eriks terméke.chipsA chips egészségtelen, de mégis jó dolog néha úgy leülni filmezni, sportműsort nézni, olvasni, hogy közben elrágcsálunk néhány szemet a zacskóból, amiért pár száz forintot fizettünk, ugyanis általában ennyibe kerül egy zacskó chips.

Ez azonban akkor nem igaz, ha a világ legdrágább chipsét kóstolnánk meg, ugyanis a svéd St.

Eriks terméke 75 dollárba, vagyis több, mint 20 ezer forintba kerül, ráadásul a pénzünkért, amiért már egy jó éttermi vacsorát is ehetnénk, összesen 5 darab burgonyaszirom-szerű valamit kapunk.

Ezek után jogos a kérdés, hogy egyáltalán jó íze van-e annak a chipsnek, aminek darabja több, mint 4 ezer forintba kerül. A választ nem tudjuk, de az összetevők listájából kikövetkeztethetjük, hogy milyen az ízélmény, ráadásul ez az, ami a horrorára is magyarázatot adhat amellett, hogy minden darab burgonyaszirmot kézzel késztettek.

A svéd St. Eriks chips összetevői:

hagyma
szarvasgomba (különleges, a Feröer-szigeteken terem)
matsutake gomba
kapor
jóféle kézműves IPA sör,
krumpli

Abban az esetben, ha úgy döntöttünk, hogy megér ennyi pénzt a svéd St. Eriks terméke, akkor rossz hír, hogy a cég csak 100 dobozzal készített a különleges chipsből, és már mindet eladták, tehát várnunk kell az utángyártásra, ha lesz.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com