Debrecen lesz az idén negyvenéves Tiszafüredi Halasnapok díszvendége

Debrecen lesz a díszvendég az idén negyvenéves, július 6. és 8.

között zajló Tiszafüredi Halasnapokon, amelyen egyebek mellett karnevál, koncertek, főzőverseny szerepel a programok között - közölte Kerekes Sándor sajtókapcsolatokért felelős munkatárs pénteken az MTI-vel.
A július 6-i halasnapi karneváli felvonuláson, a tiszafüredi városházától a Tisza-partig tartó 2,5 kilométeres szakaszon a Valcer Táncstúdió is fellép, Bíró Csaba művészeti vezető irányításával a színpompás menetben az ötven táncost a balmazújvárosi Bekton Ifjúsági Fúvószenekar kíséri, rajtuk kívülott lesz a Hajdú Néptáncegyüttes ifjúsági csoportja is.     Július 7-én, a Tisza-parti főzőverseny idején a Flaska Banda és a Debrecen Dixieland Jazz Band zenél. Debrecen turisztikai látványosságait a legújabb VR technológia segítségével mutatják be a VisitDebrecen turisztikai divízió munkatársai.

    
Fellép emellett többek között a Tankcsapda, a Kowalsky meg a Vega, Majka & Curtis, a Wellhello és az Edda is.     A Tiszafüredi Halasnapokat először 1978-ban tartották meg, az idei rendezvényre mintegy 30 ezer embert várnak. További információ a www.tiszafured.hu/programok oldalon találhatóak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com