Félszáz programmal rendezik meg a Medvehagyma Fesztivált Orfűn

Családi és gyerekprogramokkal, workshopokkal, kézműves ételekkel és italokkal várják a látogatókat az idei Medvehagyma Fesztiválon a hétvégén, Orfűn. A jellegzetes, a Mecsekben bőven termő gyógynövény köré épülő rendezvényt 18.

alkalommal tartják meg szombaton és vasárnap.A szervezők az MTI érdeklődésére közölték: a tradicionális családi fesztivált idén hat helyszínen félszáz programmal tartják meg a Pécs közelében, a Mecsek csúcsai között, festői környezetben meghúzódó üdülőtelepülésen. A várhatóan napi több ezer érdeklődőt vonzó eseményen a medvehagymára épülő ételkülönlegességek mellett kézműves sörökkel, cider- és borkostolóval, helyi termelők étkeivel várják a látogatókat, a gyerekek szórakoztatásáról kézműves foglalkozásokkal, lovas programokkal, mesekönyv-bemutatóval, kisebb túrákkal, koncertekkel, kalandjátékokkal, népzenei és táncház-bemutatókkal gondoskodnak, a felnőtteket pedig az ökotudatosság jegyében zajló workshopok és extrém barlangtúrák is várják.
    

A mecseki erdőkben a tavasz hírnökeként felbukkanó, jellegzetes fokhagymaillatú, vér- és vesetisztítóként is ismert, vadon termő medvehagyma az utóbbi évtizedekben Baranya meghatározó gasztronómiai értékévé vált. A Mecsek erdeiben sok helyütt megtalálható, márciustól májusig gyűjthető gyógynövényt sokan az egészséges táplálkozással, a természetközeliséggel, a bioételek fogyasztásával kapcsolják össze.
    

A medvehagyma - népies nevén sásihagyma - szinte az egész országban előfordul, de a legtöbb a Mecsekben és a Bakonyban terem belőle. Sós íze miatt a sószegény diétát tartók számára is ajánlják, de fogyasztani friss, üde zöld leveleit célszerű, mert ha már virágot nevel, az íze élvezhetetlen lesz. Az idei orfűi fesztivál programjairól - tematikára és helyszínre szűrhető módon - további részletek olvashatók a www.medvehagymafesztival.hu oldalon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com