Hat séf versenyez a Bocuse d'Or februári magyarországi döntőjén

Hat séf verseng a világ egyik legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or európai döntőjébe jutásért február 18-án a magyarországi döntőn.

A versenyen derül ki, hogy ki képviseli Magyarországot a világverseny európai döntőjén, melyet idén első alkalommal Budapesten rendeznek meg május 10-11-én.

8ada8b01a991faf3f98f4a7470382ef6_XL

A hat finalista - Pohner Ádám, Szabó László, Volenter István, Sándor Rodrigo, Győrffy Árpád és Széll Tamás - felkészülését Tommy Myllymäki svéd sztárséf segíti, aki már kétszer szerepelt dobogós helyen a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjében - hangzott el a verseny sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke elmondta, Myllymäki szerdán a húsokról tartott mesterkurzust a versenyzőknek, a hétvégén pedig halak témájában segíti a felkészülésüket.

A magyarországi döntőn a séfek már nem egyedül indulnak, commis-jukkal (segédjükkel) alkotnak egy csapatot.
A zsűri a finalisták által meghívott, egy-egy őket képviselő magyar séfből, valamint hat további nemzetközi szaktekintélyből áll. A versenynek a Hungexpón tartott FeHoVa (Fegyver, horgászat, vadászat) kiállítás ad otthont.

A döntősök már a februári megmérettetésen is az európai döntő alapanyagaival dolgozhatnak, melyek magyarok lesznek: a halételhez szolgáló dunai kecsege és kaviárja, valamint a hústál alapjául szolgáló gímszarvasborjú comb és gerinc.

"A Bocuse d'Or történetében ez az első alkalom, hogy mindkét versenyétel fő összetevője a vendéglátó nemzet konyhájának alapanyagai közül kerül ki, ráadásul a versenyhez kapcsolódó eseményeken is kizárólag magyar borokat szolgálnak fel" - emelte ki Hamvas Zoltán.

"Magyarországnak minden oka megvan arra, hogy büszke legyen kulináris tradícióira. Biztos vagyok abban, hogy sikeres európai döntőt rendez, amely nagyban hozzájárul az ország jó hírnevéhez" - emelte ki Niclas Trouvé, Svédország budapesti nagykövete.

A kontinensdöntőn Európa húsz országa versenyez Budapesten május 10-én és 11-én.

A Bocuse d'Or Lyon 2017-es világdöntőjén az amerikai, az európai, valamint az ázsiai kontinentális döntők legjobbjai vehetnek részt, összesen 24 ország séfje.

MTI

Hozzászólások

Megdöbbentek a britek a McDonald's „titkos éjszakai menüjén”

Megdöbbentek a britek a McDonald's „titkos éjszakai menüjén”

Csak Ausztráliában érhető el a gyorsétteremlánc különlegessége.

Koktéltörténetek

Koktéltörténetek

Ki, mikor, miért és hogyan találta fel a leghíresebb koktélokat?

Gesztenyés bejglivel büntetlenül sütizhetsz az ünnepek alatt

Gesztenyés bejglivel büntetlenül sütizhetsz az ünnepek alatt

Három recept az Ünnepelj és fogyj! című receptkönyvből.

Sütemények és forró italok, amik nélkül nincs karácsony

Sütemények és forró italok, amik nélkül nincs karácsony

Próbáld ki az alábbi recepteket, amikkel megédesítheted az ünnepet.

Kávérituálék

Kávérituálék

Ismerd meg a világ legnagyobb kávérajongó nemzeteinek hagyományait!

Halállal kapcsolatos gasztronómiai szokások

Halállal kapcsolatos gasztronómiai szokások

Az étkezésben is megmutatkoztak a hiedelmek és rituálék.

Gasztronómiai tippek az őszi depresszió ellen

Gasztronómiai tippek az őszi depresszió ellen

Öt finomság, amivel testileg és lelkileg kényeztetheted magad.

Erkölcstelennek bélyegezték a Túró Rudit

Erkölcstelennek bélyegezték a Túró Rudit

A joghurthab és a krémtúró születése sem volt akadálymentes.

A McDonalds's legnagyobb melléfogásai

A McDonalds's legnagyobb melléfogásai

Tíz fogás, ami nem kellett a Mekibe járó vendégeknek.

Ezeket az érdekességet lehet nem tudtad a pizzáról

Ezeket az érdekességet lehet nem tudtad a pizzáról

Tíz kevésbé ismert tény a mindennapok egyik kedvenc ételéről.

http://ujhazak.com