Hungarikum Napok az erdélyi Nagyszebenben

A korornavírus-járvány ellenére megszervezik az idén is szabadtéren a nagyszebeni 11. Hungarikum Napokat, amely a magyar konyha és ízvilágot mutatja be a dél-erdélyi városban - közölte kedden a szervező Híd Egyesület.Az augusztus 20. és 23.

között zajló Hungarikum Napok az idén is a gasztronómiára fókuszál, mert Nagyszeben az Európa Gasztronómiai Régió címet viselte tavaly és ennek keretében a magyar fesztivál is része volt az önkormányzat hivatalos programjának. A szervezők arra törekedtek, hogy az előző években meghonosított és közkedvelt programok az idén se hiányozzanak.

    
A fesztivál csütörtökön A megújulás lendülete című csoportos fotókiállítással kezdődik, amelyen a Reformáció Emlékbizottság által meghirdetett fotópályázat legjobb képeit, valamint a meghívott fotóművészek alkotásait láthatja a közönség. Pénteken az Astra Falumúzeumban megnyílik a kézművesek utcája és a gasztro-turisztikai tér, illetve konferenciát tartanak arról, hogy milyen stratégiát alkalmaznak az erdélyi magyar közművelődési intézmények a járványhelyzetben. Szombaton és vasárnap is szabadtéri főzőversenyt szerveznek, lesz gulyásfőzés, tánc, muzsika, gyermekműsor, játék és verseny, jurtaépítés, íjazás és szövés, illetve kóstoló.
   

Nagyszeben szórványnak számít, a magyar lakossága alig 2500 főre tehető, ennek ellenére a Híd Egyesület évente két nagyobb programsorozatot szervez, a nyári Hungarikum Napok mellett ősszel az Ars Hungarica kulturális fesztivált.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com