Idén a Millenáris parkban várja a látogatókat A kávé napja rendezvény

Kávékóstolással, kávékoktélokkal és versenyekkel is várja a közönséget A kávé napja elnevezésű esemény szombaton a Millenáris park D csarnokában.Tizenharmadik alkalommal ünneplik a kávé világnapját Magyarországon A kávé napja esemény keretében.

A szervezők ezúttal új helyszínen várják a látogatókat: a Millenáris park D épülete alakul át hatalmas kávézóvá, ahol pörkölők, kávéforgalmazók, kávégép-kereskedők és baristák várják a vendégeket - közölték a szervezők az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint délelőtt rendezik meg a tizedik Magyar Amatőr Barista Bajnokságot, délután pedig a Roastino mintapörkölő verseny résztvevőinek lehet szurkolni. Az esemény exkluzív kísérőprogramja lesz a szűk körű Costa Rica Cup of Excellence kóstoló, amelyen a résztvevők harminc csúcsminőségű kávét kóstolhatnak.

Ezeknek a kávéknak a teljes termését nemzetközi aukción vásárolták fel a licitet megnyerő pörkölők a világ minden pontjáról, akár 100 ezer forint/kilogramm feletti áron.

Az eseményen a közönség csaknem harminc kiállító standján kóstolhat: a kávésok mellett teások, italkereskedők, csokoládékészítők is érkeznek, és a belépő árába tartozik a kávéitalok, koktélok, párlatok kóstolása is - közölték a szervezők.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com