Idén is meghirdetik az Év pálinkás bonbonja versenyt

Idén is meghirdetik az Év pálinkás bonbonja versenyt a 26. Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvényeként - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.Közleményük szerint nevezni lehet krémtöltelékkel készült kézműves pálinkás bonbonnal, és mivel a fesztiválon idén az év gyümölcse a vilmoskörte lesz, külön bírálják a vilmoskörte-pálinka felhasználásával készült édességeket.

Most is külön kategóriába kerülnek a legjobb, oktatási intézményben készült kézműves pálinkás bonbonok, és idén is várják a nem pálinkával, hanem Magyarországon előállított gin, likőr, rum vagy whisky felhasználásával készült bonbonokat.

Nevezni április 13-ig lehet. A nemzetközileg is elismert szakmai zsűri április 23-án bírálja egyebek mellett a bonbonok megjelenését, szerkezeti felépítését, a krémességet, a fűszerezést, a kreativitást és az összbenyomást.

A szervezők szeretnék a versenyt 2026-ban a nagyközönséghez is közelebb hozni, ezért a nagydíjas bonbonok különleges bemutatkozási lehetőséget kapnak: a pálinkafesztivál nyitónapján, a nagyszínpadon, a hivatalos megnyitó előtt ismerheti meg őket a közönség. Emellett lehetőséget teremtenek arra, hogy az érdeklődők a fesztiválon személyesen is megkóstolhassák a nevezett bonbonokat, és megismerkedhessenek a pálinkás bonbon készítésének magas színvonalával és sokszínűségével - írták.

A verseny célja a hungarikum magyar pálinka mint nemzeti ital és a minőségi csokoládék közös kulináris élvezeti értékeinek népszerűsítése. További cél a hazai kézműves csokoládés műhelyek, cukrászüzemek, édesipari termékeket előállító vendéglátóhelyek és a minőségi gyümölcspálinkákat gyártó cégek szakmai együttműködésének előmozdítása.

A verseny 2023-as indulása óta csaknem 400 bonbon érkezett hazai és határon túli kézműves csokoládéműhelyektől, cukrászatoktól, vendéglátóhelyektől és oktatási intézményektől.

A 26. Gyulai Pálinkafesztivált május 22-24. között rendezik meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Különleges karácsonyi fogások

Különleges karácsonyi fogások

Tedd egyedivé az ünnepi menüt!

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

http://ujhazak.com