Kampány indult a magyar sajtok népszerűsítésére

A Magyarországon gyártott kézműves sajtok népszerűsítésére indult kampány A magyar sajt jó címmel; a kezdeményezés pénteki budapesti sajtóbemutatóján a bor-sajt párosításokban rejlő lehetőségekre is felhívták a figyelmet.Sándor Zsolt, a Bükki Sajtmanufaktúra vezetője felidézte, hogy a magyar sajtkultúra a 19. század végéig vezethető vissza. Akkor még elsősorban juhtejből készültek a magyar sajtok, kezdetben svájci, olasz és holland sajtmesterek vezetésével. A 20.

század elejére aztán több magyar sajttermelő szövetkezet is elindult Magyarországon, de előbb egy száj- és körömfájás járvány, majd a kollektivizálás állta útját a magyar sajtkultúra kibontakozásának - emlékeztetett.

    
Elmondása szerint a rendszerváltás után ismét egyre többen kezdtek sajtkészítéssel foglalkozni, 2018-ra pedig már Magyarország számos régiójában működnek sajtmanufaktúrák annak ellenére is, hogy egyre kevesebben tartanak tejelő állatokat az országban. Sándor Zsolt az MTI-nek elmondta, legalább húsz-harminc magyarországi sajtmanufaktúra termékeit tudja biztonsággal ajánlani, és ezek száma egyre bővül.
    

Papp Gergely, a Capella Kecskesajtok egyik tulajdonosa a kecseksajtok világáról szólva kiemelte, hogy a kecsketejnek számos pozitív élettani hatása ismert, rengeteg ásványi anyagot és vitamint tartalmaz és közelebb áll az anyatejhez, könnyebben emészthető, mint a tehéntej. A jó emészthetőséget a kecskesajtban található apró zsírmolekulák is segítik, béta-kazein tartalmának köszönhetően pedig tejérzékenyek is bátrabban fogyaszthatják a kecsetejet- és sajtot - számolt be Papp Gergely.
    

Mészáros Gabriella nemzetközi borszakértő értékelése szerint a magyar sajtok között már akadnak olyanok, amelyek szigorú, nemzetközi mércével mérve is megállják a helyüket. Egy jó sajt kiválasztásakor egyaránt vizsgálni kell a külső megjelenést, a textúrát, a zamatgazdagságot és az ízek tartósságát - közölte. Bort inni és sajtot enni természetesen lehet magában is, ha azonban valaki jó bor-sajt párosítást választ, még komplexebb élményt kap - hangsúlyozta Mészáros Gabriella.


Egy friss kecskesajthoz kiválóan illik egy reduktív, illatos fehérbor, például egy sárgamuskotály. Egy faszénkérges, lágy sajthoz a szakértő komolyabb fehérborokat, például egy hordós olaszrizlinget ajánl, a vörösboros kéregben érlelődött sajtokhoz pedig természetesen vörösbort, például egy szekszárdi kékfrankost.
    

Az egyéves érlelésű keménysajt már komolyabb, tanninosabb kísérőt igényel - akár egy egri bikavér superiort -, a selymes textúrájú, élénk, pikáns és lendületes ízvilágú kékpenészes sajt komplexitásához és koncentrációjához pedig édes bor, például egy tokaji édes szamorodni illik a legjobban - mondta el Mészáros Gabriella.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com