Megkezdődött az európai Michelin-kalauz bemutatóját felvezető budapesti rendezvénysorozat

Több mint száz, Michelin-csillagos éttermet képviselő nemzetközi sztárszakács jelenlétében megnyitották hétfőn a Belvárosi Piacon azt a rendezvénysorozatot, amelynek csúcspontjaként bemutatják a 2018-as európai Michelin-kalauzt és kiderül, hogy többek közt mely magyarországi éttermek érdemelték ki a világ egyik legjelentősebb gasztronómiai elismerését.Michael Ellis, a Michelin Guide nemzetközi igazgatója a megnyitón köszönetet mondott a budapesti vendéglátásért és szervezésért, valamint több nyelven köszöntötte a már Michelin-csillaggal rendelkező mesterszakácsokat. A megnyitót követően az európai séfek együtt ellátogatnak a Parlamentbe, majd hajókiránduláson vesznek részt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A szakértő elárulta, hogy tényleg be lehet-e rúgni a teától

A szakértő elárulta, hogy tényleg be lehet-e rúgni a teától

Most kiderül az igazság!

Megdöbbentek a britek a McDonald's „titkos éjszakai menüjén”

Megdöbbentek a britek a McDonald's „titkos éjszakai menüjén”

Csak Ausztráliában érhető el a gyorsétteremlánc különlegessége.

Koktéltörténetek

Koktéltörténetek

Ki, mikor, miért és hogyan találta fel a leghíresebb koktélokat?

Gesztenyés bejglivel büntetlenül sütizhetsz az ünnepek alatt

Gesztenyés bejglivel büntetlenül sütizhetsz az ünnepek alatt

Három recept az Ünnepelj és fogyj! című receptkönyvből.

Sütemények és forró italok, amik nélkül nincs karácsony

Sütemények és forró italok, amik nélkül nincs karácsony

Próbáld ki az alábbi recepteket, amikkel megédesítheted az ünnepet.

Kávérituálék

Kávérituálék

Ismerd meg a világ legnagyobb kávérajongó nemzeteinek hagyományait!

Halállal kapcsolatos gasztronómiai szokások

Halállal kapcsolatos gasztronómiai szokások

Az étkezésben is megmutatkoztak a hiedelmek és rituálék.

Gasztronómiai tippek az őszi depresszió ellen

Gasztronómiai tippek az őszi depresszió ellen

Öt finomság, amivel testileg és lelkileg kényeztetheted magad.

Erkölcstelennek bélyegezték a Túró Rudit

Erkölcstelennek bélyegezték a Túró Rudit

A joghurthab és a krémtúró születése sem volt akadálymentes.

A McDonalds's legnagyobb melléfogásai

A McDonalds's legnagyobb melléfogásai

Tíz fogás, ami nem kellett a Mekibe járó vendégeknek.

http://ujhazak.com