MTÜ: 800 millió forintos támogatásra pályázhatnak a vidéki cukrászdák

Országszerte közel nyolcszáz vidéki cukrászda igényelhet egymillió forint vissza nem térítendő támogatást eszközbeszerzésre és fejlesztésre július 2-től augusztus 1-ig. Keddtől indul az összesen 13 milliárd forint értékű turisztikai támogatási konstrukció második üteme - hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).Az összesen 800 millió forint keretösszegű felhívás második eleme a Magyarország kormánya által a vidéki vendéglátóhelyek támogatására indított 13 milliárd forint értékű programjának.

Az első szakaszban 1600 egész évben nyitva tartó, vidéki étterem nyújtotta be a pályázatát, a cukrászdákat követő további ütemekben pedig a nyár folyamán a zenés-táncos szórakozóhelyek és az alkalmi vendéglátó üzletek, ősszel pedig a kávézók, a büfék, valamint az italüzletek és bárok adhatják majd be igényeiket - sorolta az ügynökség.
   

A vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése című program második szakaszában korszerű konyhatechnológiák és eszközök beszerzésére, energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, valamint a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, vagy készletek beszerzésére igényelhetnek pályázatonként 1 millió forintos forrást a vidéki cukrászdák keddtől augusztus 1-ig. Sőt, a támogatásokat akár egy nagyobb beruházáshoz is felhasználhatják az érintett vállalkozások.
    

Annak érdekében, hogy tovább erősödhessen a turizmus ágazat digitalizációja, a jelentkezést minimális adminisztráció mellett a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) rendszeréből indíthatják a pályázók, amelyben az NTAK ügyfélszolgálat is segíti őket. A felhívás a kisfaludyprogram.hu weboldalon érhető el. "A vendéglátóknak kiírt pályázat megnyitása óta nőtt az adatszolgáltató éttermek száma a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felé, illetve a cukrászdák és a büfék adatküldési aránya is emelkedést mutat. A pályázattal együtt célunk volt, hogy erősítsük a szektor digitalizációját és a szereplők egyre aktívabban használják a működésüket segítő digitális megoldásokat. Így nemcsak célzott anyagi támogatással, hanem a saját adataik birtokában hatékonyabb üzletpolitika kialakításával is versenyképesebbekké válnak a vállalkozások" - emelte ki a közleményben Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.
    

Hozzátette, a pályázatot benyújtó 1600 vidéki étterem többsége, 93 százaléka eszközök beszerzésére igényelt támogatást, míg további 7 százalékuk energiahatékonyságuk növelését kívánja megvalósítani a támogatásból. A vidéki cukrászdák számára megnyitott pályázati szakasz a második eleme a kormány átfogó, a vidéki gazdaság élénkítését, valamint 13 ezer vidéki vendéglátó-üzlet működési stabilitását támogató programjának. Az összesen 13 milliárd forint keretösszegű program segítségével mérséklődhet a hazai turizmus területi koncentrációja következtében a szektort, azon belül a vidéki szolgáltatókat érintő relatív versenyhátrány - olvasható az MTÜ közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com