Nemzetközi portugieserszemlét és borkóstolót tartanak Pécsen

Nemzetközi szemlét és borkóstolót tartanak a portugieser népszerűsítésére április 6-án és 7-én Pécsen, amelyen először kóstolhatják meg a borkedvelők a villányi borvidék új "közösségi bisztróborát".A hatodik Portugieser du Monde elnevezésű megmérettetésre hat magyar borvidékről és szerb, horvát, szlovén, szlovák, osztrák és német borvidékekről több mint 70 borral jelentkeztek - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott tájékoztatójában.

    
Mint közölték, a nemzetközi portugieser-fajtaversenyt rendezvény első napján bonyolítják le, amikor a nemzetközi zsűri előtt mérkőznek meg a benevezett borok. Az eseményre idén öt országból - Olaszországból, Spanyolországból, Svájcból, Ausztriából és Magyarországról - érkeznek a zsűri tagjai. Másnap délután a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed m21 galériájában adják át a championdíjakat, az aranyérmes és ezüstérmes boroknak járó elismeréseket, ekkor kóstolhatja meg a nagyközönség is a benevezett borok nagy részét, valamint a Pécsre érkező borászatok portugiesereken kívüli kínálatát is - ismertették.
    

A szervezők beszámoltak arról is, hogy a szombati kóstolófesztiválon lehet majd először megkóstolni, a hivatalos premier előtt a villányi borvidék újdonságát, egy portugieseralapú házasítást. A Redy elnevezésű "Y-generációs közösségi bisztróbor" tíz pincészet tolmácsolásában, tehát tíz verzióban érkezik a fesztiválra - hangsúlyozták.
    

A portugieser kékszőlőfajta egész Közép-Európában elterjedt, de sokszor lebecsülik - fejtette ki korábban az MTI-nek a verseny főszervezője, Győrffy Zoltán. A Portugieser du Monde célul tűzte ki, hogy azokat a termelőket fogja össze, akik hisznek a fajtában, annak jövőjében, és tesznek is érte - fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com