Szerdától lehet foglalni asztalt a tavaszi étterem hétre

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.Idén tavasszal március 13. és 30.

között kóstolhatnak meg különleges ízeket azok, akik asztalt foglalnak az Országos Étterem Hét rendezvényen résztvevő éttermek valamelyikébe - közölték a szervezők az MTI-vel.

A program ideje alatt a háromfogásos menüsorokat a "top" jelölésű éttermek 6.900 forintos, a "prémium" éttermek 8.900 forintos, az "exkluzív" éttermek pedig 10.900 forintos fix árakon kínálják, szervízdíjjal együtt.

A résztvevő vendéglők erre az alkalomra alkotják meg háromfogásos menüiket, de néhány étterem szintén kedvező, kiegészítő felár ellenében szélesebb választékot is nyújt azoknak, akik még jobban megismernék az általuk választott vendéglő kínálatát.

A menüsorokba komponált alapanyagok közt lesz idén is bárány, vaddisznó, angus marha, bélszín vagy picanha a húskedvelőknek, és kardhal, tengeri sügér, polip, Szent Jakab-kagyló vagy tokhal azok számára, akik szeretik a tenger gyümölcseit. A vegetáriánus, vagy ételérzékenységben szenvedők számára olyan különlegességeket kínálnak, mint a konyakmeggy leves, a borscs leves vagy a különféle, akár húsmentes nápolyi pizzák.

A vendégek választhatnak a magyar konyha hagyományaiból merítve eredeti Gundel-palacsintát, a francia ételek közül burgundi marhát, de egzotikus marokkói báránycsülköt, japán sushi különlegességeket, vagy az amerikai hagyományban kedvelt füstös BBQ ételeket is. A kínált desszertek között a közismertté vált dubai csokoládé desszertet is meg lehet majd kóstolni.

Az esemény kizárólag előzetes asztalfoglalással látogatható, erre az etteremhet.hu oldalon lehet jelentkezni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com