Tizennyolc ország indul a budapesti kontinensdöntőn

Oroszország visszalépésével tizennyolc nemzet - köztük Magyarország - csapatai vesznek részt a világ legrangosabb szakácsversenyeként számon tartott Bocuse d'Or európai kontinensdöntőjén, amelyet március 23-24-én rendeznek meg a budapesti Hungexpón.A kontinensdöntőkből 24 csapat, ezek közül 10 európai induló jut majd a Bocuse d'Or 2023-as világdöntőjébe - mondta el a verseny szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a szervező GL Event gasztronómiai rendezvények igazgatója. Florent Suplisson közölte, az orosz csapat a jelenlegi háborús helyzetben nem tud elindulni, az ukrán csapattal pedig jelenleg is kapcsolatban vannak, indulásukban továbbra is bízva.
    

Az idei magyar versenyző, Dalnoki Bence közölte, csapatának tagjaival, Nyikos Patrikkal (comis), Széll Tamással (coach) és Szulló Szabinával (elnök) már heti hat napot gyakorolnak, miközben próbálják minél jobban szimulálni a versenykörülményeket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com