Tokaji Március Nagykóstoló hatvan pincészet boraival

Tokajtól Mádon és Erdőbényén át Sárospatakig több mint hatvan hegyaljai pincészet mintegy 150 borát ismerhetik meg a látogatók a Tokaji Március Nagykóstolón szombaton a Corinthia Budapest Hotelben, ahol mesterkurzusok, aszúterem és ingyenes kiselőadások is várják az érdeklődőket.A hegyaljai termelők a 2000-es évek eleje óta bebizonyították, hogy száraz boraik is méltók a fogyasztók figyelmére, így a nemzetközi szinten is elismert tokaji aszúk mellett a különleges termőhelyi adottságokat visszatükröző, száraz tételek is egyre keresettebbek mind Magyarországon, mind külföldön - közölték az MTI-vel a szervezők.

  
Mint kiemelték, a Tokaji Március Nagykóstoló széles körképet kíván adni a borvidékről. A kiállító pincészeteknél mind borstílusok, mind szőlőfajták tekintetében változatosságra számíthatnak a vendégek: friss és korábbi évjáratokból származó száraz, félédes és késői szüretelésű édes tételek, birtokborok, dűlőszelektált borok, furmint fajtaborok és furmintalapú házasítások mellett a hárslevelű és a sárgamuskotály sem hiányzik a kínálatból, de felbukkannak kabarból, kövérszőlőből és zétából készült borok is.
    

Hagyományosan a nagykóstoló programjához tartoznak a Borkollégium ingyenes kiselőadásai, míg a Tokaji Különlegességek Termében a tokaji borkínálat csúcsát jelentő 5 és 6 puttonyos tokaji aszúkból harminc különböző tétel, valamint tokaji pezsgők térítés ellenében lesznek kóstolhatók. A tokaji borok iránt mélyebben érdeklődők három mesterkurzusra is jegyet válthatnak.
   

Ifjabb Szepsy István 18. generációs borász előadása a különleges, 2017-es évjáratot mutatja be hét exkluzív tételen keresztül. Barta Károly Ujvári Vivien borásszal közösen fedi fel az Öreg Király-dűlő féltve őrzött titkait, végül pedig a Tokaj Guide legújabb kiadását mutatja be személyesen a szerző, Ripka Gergely, a csillaggal kiemelt pincéket egy-egy boron keresztül is megidézve.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com