Tudtad, hogy létezik fagylaltmérgezés?

A Nébih összegyűjtötte, hogy élelmiszerbiztonság szempontjából, mit kell tudnod a nyár kedvenc édességéről.A kánikulába kevés dolog esik jobban, mint egy fagylalt, amivel kapcsoltban általában megelégszünk annyival, hogy milyen ízesítésű és mennyibe kerül, ám a Nébih most összegyűjtötte azokat az információkat, amiket élelmiszerbiztonság szempontjából, mindenkinek tudnia kell!

Így készül a fagylalt: A legtöbb esetben a fogyasztás helyszínén pasztőrözéssel, vagy hideg eljárással, fagylaltporból, sűrítményből, pasztából, tejjel vagy vízzel, élelmiszer-adalékanyagok (sűrítők, habosítók), valamint járulékos anyagokból (gyümölcsök, magvak, gyümölcskonzervek stb.) készül a fagylalt, ami a szakemberek szerint nem csak egyfajta lehet.

Ők megkülönböztetnek hagyományos vagy kézműves fagylaltot, amit cukrászmester készít. Emellett létezik porfagylalt is, amit úgy készült, hogy az iparilag előállított porkeveréket vízzel keverik össze, majd lefagyasztják. Az eredmény kanállal adagolt jégkrém lesz, aminek megjelenése hasonló, mégsem sorolják a fagylaltok közé.

A fagyi és a jégkrém különbsége: A jégkrémet előre meghatározott alapanyagokból állítják össze. Az összetevők között szerepel például a zsiradék, fehérjék, gyümölcsök, ízesítő anyagok és zselatin.

A hozzávalókat hőkezeléssel, zárt technológiával, általában homogénezéssel, szükség szerint érleléssel készítik, majd hűtött állapotban habosítják, végül pedig fagyasztják. A vendéglátóhelyekre kész állapotban szállítják.

Ha hűsítő édességre vágysz, de nem akarsz fagylaltot vagy jégrémet enni, akkor választhatod még a parfét, ami habbá vert natúr vagy ízesített, esetleg színezett, pasztőrözött tejszínből és fagylaltból egyneműsített vagy rétegzéssel készülő, formába töltött, fagyasztott finomság.

Fagylalt miatti betegségek: Mivel a nyár legnépszerűbb édessége sok folyadékot és fehérjét tartalmaz, ezért kiváló táptalaja a gyomrot és bélrendszert megbetegítő baktériumoknak, ráadásul a csomagolás hiánya miatt könnyen szennyeződhet.

A fagylalt állandó hűtést igénnyel, hiszen elég néhány fok hőmérséklet-emelkedés, és máris olvadni kezd, ami gyors romláshoz, a baktériumok fokozatosabb szaporodásához vezethet. Mindezért csak megbízható helyen szabad fagylaltot vagy kanállal adagolt jégkrémeket vásárolni. Ha otthon készíted, akkor fokozatosan ügyelj a higiéniára!

A megnyugtató hír az, hogy hazánkban évtizedek óta nem fordult elő „fagylaltmérgezés”, köszönhetően a fagylaltkezelés szigorú szabályozásának, a hatósági felügyeletnek, a széles körben elterjedt biztonságos technológiának és a korszerű gépeknek.Ételérzékeny ehet-e fagyit: Napjainkban a cukrászdák kínálatában megtalálhatóak a diabetikus változatok, míg az üzletekben laktózmentes jégrémeket vásárolhatsz. Fontos, hogy bármelyik választása esetén, ha ételérzékeny vagy, akkor ellenőrizd, hogy miből készült a díszítés!

Az előrecsomagolt termékek esetén kötelező feltüntetni az összetevőket, főleg az allergén alapanyagokat, míg a fagylalt hozzávalóiról az eladó adhat bővebb tájékoztatást.

Ezekre figyelj az árusnál: Ha szeretnél biztosra menni, akkor nézz körül az árusítóhelyen! Legelőször azt nézd meg, hogy a fagylaltpult zárt-e, védve van-e (például elhúzható, felnyitható plexilappal) a rovaroktól, portól, cseppfertőzéstől és egyéb szennyeződésektől.

Amennyiben ezeket a pontokat rendben találod, akkor nem kell attól félned, hogy bajod esik a fagylalttól:

A fagylaltban nincsenek jégdarabkák, ugyanis ez a megolvadt fagyi visszafagyasztásakor keletkezhet. A frissen készült fagylaltot nem töltik rá a maradékra.

Jól látható, hogy a fagylalt nem olvadt, nem folyik, a díszítése ehető és tiszta.

A pultot nem éri közvetlen napfény, illetve védett az időjárás viszontagságaitól. A környezete tiszta, rendezett.

Az árus folyó vizes kanálöblítőt használ, vagy minden tégelyhez külön adagoló eszközt, spatulát használ. A leöblített kanál víztelenítése nem a pultra helyezett szivacsra, törlőruhára ütögetéssel történik.

Az árusok védik a tölcsért a szennyeződésektől, a kiszolgáláskor szalvétával adják át, illetve odafigyelnek, hogy külön kezeljék a pénzt és a fagylaltot.

Ha a pultban találsz hőmérőt, akkor nézz rá, mert a hőmérséklet nem lehet több -8 °C-nál.

Ha mozgó fagylaltárusnál vásárolsz, akkor bizonyosodj meg arról, hogy a környezete és a járműforgalom nem szennyezheti-e be a fagylaltot, valamint ellenőrizd, hogy kifüggesztették-e jól olvashatóan az előállító nevét és címét!

Figyeld meg a személyzetet! Ha ápoltak, a megjelenésük higiénikus, a ruházatuk tiszta és rendezett, valamint a fagylaltpult közelében található kézmosási lehetőség, akkor nincs mitől félned.

Erre figyelj, ha otthon készítesz fagylaltot: Csak friss, tiszta, jó minőségű alapanyagokkal, tiszta kézzel és tiszta eszközökkel dolgozz. Ha porból szeretnél fagyit készíteni, akkor kövesd a termék csomagolásán szereplő leírást! A fagylaltot kizárólag mélyhűtőben tárold, és csak annyit vegyél ki, amennyit azonnal megeszel! Ha a fagylalt felolvad, akkor ne fagyaszd vissza!

(Forrás: divany.hu)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com