Kovács Műhely – egy valódi szegedi legenda
A hatvanas évek végén, a hetvenes években, de még nyolcvanasok elején is az egyik legfontosabb tudnivaló volt a Bécs és Belgrád között gyakorta megforduló autósoknak, hogy van Szegeden, a városba bevezető úton, a Kossuth Lajos sugárúton egy autószerelő műhely, a Kovács mérnöké, ahol szinte bármilyen kocsit kiváló minőségben megjavítanak, ha szükségessé válik.
Márpedig olykor szükség volt a beavatkozásra. A határokon átkelni ugyan nem volt egyszerű, de kellett. Jugoszláv és török vendégmunkások, osztrák és német üzletemberek, az Adria déli csücskéhez tartó nyaralók útja is erre vezetett az akkor még E5-ösként ismert főúton, amelyen egyre sűrűsödött a nemzetközi forgalom is.
Nem volt még autópálya, az autók nagyobb igénybevételnek voltak kitéve, és bizony Magyarországon nem a nyugati gépkocsitípusok uralták az utakat. Kevés szerelő volt az ilyen autókra felkészülve, de még inkább gondot okozott az autóalkatrészek pótlása. Márpedig Kovács István autószerelő műhelyében többnyire autóalkatrész is akadt a szaktudás mellé. De magában a városban is tudták az autósok: bizonyos típusokkal és bizonyos problémákkal leginkább a Kovács mérnökhöz kell menni. Még a szaktársak is küldték bizonyos problémákkal a vevőket, vagy csak halkan elismerték: na, ezzel Kovács mérnökhöz kellett mennem tanácsért, vagy ezt a darabot csak ott tudtam beszerezni.
És néha az utcákon büszkén feszítő, új, vagy szinte újnak kinéző divatos kocsik is a sugárúti kapun gördültek ki, miután javítható roncsból, donorautóból, eredeti gyári alkatrészek felhasználásával újjáépítették, sok tudással, leleménnyel és még több papírmunkával.
Nem fejezte be korán az ipart, annál korábban kezdte. Kisfiúként, még öt éves sem volt, kiskocsit szerelt össze, azon vitt eladható hulladékot az ócskáshoz, már pénzt keresett. A hentes- és mészáros ipart, vendéglőt vivő jómódú családban természetes volt, hogy mindenki megdolgozik a pénzért. De erre a szemléletre szükség csak a háború idején, apja fogsága alatt volt igazi szükség, amikor el kellet tartani a kisöccsével magára maradt anyját. Pékségnél dolgozott, de inkább a gépekkel. Ezeket átalakította, ha úgy látta jónak, hasznosnak, szinte konstruktőri munkát végzett. Közben már érdekelték az autók, apjának kettő is volt belőlük, a harmadik szét volt bontva. Ezeket javította, de bütykölte az ismerősök, szomszédok, barátok autóit, már amikor hozzájutott ilyen munkához. A műhelyt 1953-ban alakította ki, először csak amolyan házi sufniként.
Az igazi változást 1956 hozta, ekkor végzett Szolnokon, ekkor lett mérnök, innentől ragadt a nevéhez elválaszthatatlanul a titulus. Hivatalosan, iparengedéllyel, fő tevékenységként 1962-ben lett autószerelő. Hamar hírnevet szerzett. Akkoriban a Ford típusú autóknak volt egy állandó problémája: nehéz volt beállítani a gyújtást, hogy át ne húzzon. Ő tudta, hogy nem szabad nagy előgyújtást adni, meg is fordult nála „fél Magyarország” számszerűleg így sem túlzottan sok Fordja.
A hatvanas évek végére lett Szegeden a legfontosabb műhely a Kovács mérnöké. A fémipari szövetkezet 24 dolgozója fordult meg nála délutánonként. Ez szabálytalan volt, tizenkettőnél nem lehetett magasabb a létszám, hát cserélgették egymást, mikor milyen szakemberre volt szükség. Persze akkor már nem az autókhoz. Villanymotorokat szerzett be, azok hajtottak speciális, általa tervezett célgépeket, vagy 15 milyen működött fontos ipari üzemekben, a Kábelgyárban, a Konzervgyárban, és nála is a műhelyben. Tizenöt évig szállított az NDK-ba traktoralkatrészeket. De a röntgengép forgatását is meg kellet oldani a klinikán, vagy karók telepítéséhez kellett a földbe lyukat vájó mezőgazdasági gépet konstruálni. Ezzel már senki sem tudott versenyezni.
„Az autóhoz sokféle gép kell, az iparhoz meg sok pénz kell” – mondogatta akkoriban. Mert megrendelés akadt bőven. A másik, a nyugati Németországból, Angliából, de még Ausztráliából is. És itthonról, a Ganztól, a MÁV-tól, az Északi Járműjavítótól, hiszen bizonyos műszaki problémákat mindig meg kellett oldani, még a mozdonyoknál is. Például a hagyományos tokmány helyett félgömbszelet került egy gépre, így ugyanazt az alkatrészt két oldalról másképpen tudták megmunkálni. És a Mercedes is köszönhet neki valamit: a 80-as évek elején bizonyos kilométer megtétele után gyakran jelentkezett csapágyolvadás a hajtókarcsapágynál. A megoldás egyszerűbb volt, mint gondolnánk, meg kellett valamit fordítani, hogy ne kapjon ütést a csapágy, vagyis ne verődjön ki.
„A gyárban nem lehet kísérletezni, átalakítani, próbálkozni. A kisműhelyben ez egyszerűbb. Aki az autógyárban dolgozik, az éppen az autóhoz magához nem ért, az a maga feladatát látja csak, nem az egészet” – magyarázta.
És az a bizonyos sok pénz, ami „kell az iparhoz”. valutát akkortájt nem tarthatott hivatalosan, hogy beszerezze a szükséges és csak külföldről beszerezhető alkatrészeket, anyagokat, berendezéseket. A megbízható külföldi partnerek ezért egy kinti számlára fizettek az elvégzett munkákért. Ezen a pénzen lehetett vásárolni. Hogy aztán az áru hogyan jutott be a déli határhoz közeli Szegedre, ezt könnyű kitalálni, de erről ma sem beszél Kovács mérnök. Csak arról, hogy ő célgépépítésben volt a legnagyobb, pedig mindmáig autószerelőként legendás Szegeden. Mert ez volt a kirakatban, ezt látta város.
Ma a cég helyén, de területileg bővülve, kizárólag az autóalkatrész-kereskedelemre és az autójavításra szakosodva az idősebb fiú, ifj. Kovács István viszi a vállalkozást, amely ma is Szeged prémium autószervize és egyik legmegbízhatóbb autóalkatrész kereskedése. Kovács Autó – ez a büszkén vállalt név, amelyhez sok szegedi fejében még mindig hozzákapcsolódik a régi márka: Kovács István mérnök autószerelő műhelye.
Hozzászólások