A 96 éves aranyfokozatú látszerészmester, Emmi néni - interjú
„Csak az tud dolgozni, akinek jó szerszámai vannak”. Vallja a 96 éves aranyfokozatú látszerészmester, Emmi néni. A Libál Optika tulajdonosa 76 éve dolgozik itt. Azt mondja, szerencsére még jó a látása, ezért mer a pult mögött állni. A mai napig.
Emmi néni egy kedves, tisztaszívű, és legfőképp egy mosolygós, életvidám ember. Az élet sokszor kegyetlen volt hozzá, de a tragédiák ellenére nem felejtette el megtartani optimizmusát. Sokan példát vehetnek róla emberségből, alázatból a mai világban. Mindig sokat akart adni az embereknek. Ha kellett, a lehetetlent is megpróbálta, hogy a vevő elégedetten távozzon. „Ha jól szolgáltalak ki, mondd el mindenkinek; ha nem – akkor csak nekem.” Áll a helyiség egyik falán.
Az évtizedek azt igazolták, hogy jól végezte munkáját. A régi ismerősök már nincsenek, viszont a családok generációról generációra még ma is visszatérnek hozzá.
Mit tud mondani az első szemüvegek készítéséről?
Az első szemüvegek készítése nagyon messzire nyúlik vissza, Krisztus előtti időkre tehető. Hegyi jegecből (kristályból) dolgozták ki a lencséket, amelyeket a vulkán kidobott. A legtisztábbat, amibe a legkevesebb szennyeződés volt faragták ki a lencsét. Ez akkoriban igen nagy pénz volt, csupán a legnagyobb uraknak, fejedelmeknek volt lehetőségük használni. A lencséket egy szemre tudták használni, mint nagyítót. Majd az idő folyamán 2 lencsét dolgoztak össze, így lett a szemüveg. Hogy ne kelljen tartani, bivalybőrbe varrták bele, erősen összekalapálták, ami olyan kemény volt, mint a csont. Volt, hogy a kettőt központosítva egy ponton fölerősítve használták, ez volt az olló szemüveg. Hosszú időn keresztül bevált. A régi főpapok, az egyházi fejedelmek mind használták. Innen ered a pápaszem elnevezés.
Hogyan működtek régen a szemüvegeket „gyártó” optikák?
Nehezen vettek fel annak idején leányt egy optikába. Ez férfi szakma volt, komoly fizikai munkát igényelt. Az üveget megcsiszolni, hiszen komolyan kellett fogni a csiszológépet, hogy ki ne vágja az ember kezéből. Továbbá jó formaérzéknek kellett lennie, mert a csiszolókövön formázták ki a lencséket. A jobb és bal oldalát teljesen egyformán kellett csiszolni. Volt egy szerszám, amivel a nagyobb lencsét le lehetett aprózni, de az orránál közelebb kellett hozni, hogy a pupilla elé kerüljön a fókusz. Akkoriban nagyon sokat kellett csiszolni. A szemüvegnél a keret a döntő. Hogyha hitvány, nem jól adja a képet a szemnek. A lényeges az, hogy a csonthoz hogyan tud odasimulni, hogy a lencsének a fókusza az idegbelépésre megfelelő legyen. Ez a döntő. Az emberek manapság csak a külsőségre figyelnek. Hogy ilyen színű, olyan formájú legyen stb. Számtalan eset volt, h nem vállaltam el. Én úgy szeretném, ha 2 év múlva valaki visszajön, a testének egy része legyen a szemüveg.
Mióta dolgozik Emmi néni ezen a helyen?
Ez az üzlet először egy tíz méteres portál volt, a mostani üzlettel szemben. Az optika komoly vevőkörrel dolgozott, sokan jöttek külföldről is. Ahogy én ide bejöttem, éreztem, hogy ez lesz életem tengelye. 21 éves korom óta dolgozom az optikában. Megjártam a ranglétrát. Először tanuló voltam, majd miután kitanultam az optikus mesterséget optikus, és később résztulajdonos lettem. Ma már enyém az üzlet. Most már lassan a 97-ik életévembe lépek. 76 év leszaladt. Képzelje el kedvesem, ez a pult is már 176 éves! Persze a háború sok mindent teljesen tönkretett. Ezt az örökséget kellett később tovább vinnem. Az itt eltöltött évtizedek alatt úgy éreztem, felelősséggel tartozom az üzlet iránt. A mai napig igyekszem, hogy minden úgy maradjon, mint annak idején. Nehéz időket éltem meg, amikor például államosították az üzletet. Az eszközöket elkobozták. De visszakaptam az iparomat, mert én csak ahhoz ragaszkodtam. Az is közre játszott, hogy háborús sérült voltam. A háború idején három emelet omlott rám. Fejsérülést szenvedtem, a nyoma még most is látszik. A férjem meghalt. A jegygyűrűmet viszont a mai napig hordom. A balesetben szerencsére nyomorék gyerek nem lett. Nem volt gyermekáldás a családunkban.
Emlékszik valamilyen meghatározó, kedves történetre az elmúlt 76 évből?
Ahogy említettem, a háború és a bombázások sok mindent tönkretettek. Nem volt anyag, nem volt keret, nem volt lencse. Egyik nap jött egy bolgár férfi, hogy adjak szemüveget a kislányának. 32 dioptriásra volt szüksége. Ahogy egy apa tud kérni, annak nem lehet ellenállni. Volt egy barátom. Ő csiszolómester volt, aki lencse híján kitört kirakatüvegekből kezdett csiszolni. Az Iráni utcában volt egy zálogházas, én oda be-bejártam és körbenéztem, mi van náluk. Ólomkristály poharakat láttam. Hat darabot vettem belőlük. A z egyik szerszámommal, egy gyémántceruzával a vastag alapot körbevágtam, majd a csiszolómester segített, ő csiszolta ki lencsékre. Igen ám, de keretet is kellett szerezni. mert a bolgárok - szemben a magyarokkal - más koponyaalkatúak. Volt műanyag alapom, és úgy fűrészeltem ki, hogy az arcára össze lehessen állítani a szemüveget. Ahogy az a Nagy Könyvben meg volt írva, mindent én szereztem hozzá. Mikor a kislány felvette a szemüveget, felkiáltott: - anyu, te ilyen szép vagy? Akkor látta rendesen először. Olyan becsben tartották a szemüveget, hogy damaszt szalvétába csavarták éjszakára, hogy ne legyen baja a szemüvegnek.
A mai technicizálódott világban mennyire tudja fenntartani az üzletet a nagy multi cégekkel szemben?
A nagy hal mindig támadja a kicsit. Ez örök törvény. Családon belül, nemzeten belül. A kis üzleti életben is ugyanígy megvan. Viszont annak idején olyan sokat tudtam adni embereknek, hogy a családok és azok családjai visszajárnak. Régi ismerősként köszönnek rám, gyakran pedig leülnek mellém, és hallgatják életem történetét.
A morvaországi származású Libál Lajos körzőkészítő-mester 1841-ben érkezett Magyarországra, a legenda szerint Deák Ferenc hívására. Az 1850-es években alakították ki a Veress Pálné utcában a ma is működő optika elődjét. Ez a mai üzlettel szemben működött. Boltjában olyan híres személyiségek is megfordultak, mint Arany János, Deák Ferenc, Madách Imre, Petőfi Sándor vagy Ybl Miklós. A kor híres orvosai, Hirschler Ignác, Lippai Gáspár, Semmelweis Ignác is itt készíttette el okuláréját. Libál lépést tartott a korral: Magyarországon csak ők használtak egy lábbal hajtott, áttétellel szerelt svéd csiszológépet.
(Fotó: Takács Rita)
Emmi néni egy kedves, tisztaszívű, és legfőképp egy mosolygós, életvidám ember. Az élet sokszor kegyetlen volt hozzá, de a tragédiák ellenére nem felejtette el megtartani optimizmusát. Sokan példát vehetnek róla emberségből, alázatból a mai világban. Mindig sokat akart adni az embereknek. Ha kellett, a lehetetlent is megpróbálta, hogy a vevő elégedetten távozzon. „Ha jól szolgáltalak ki, mondd el mindenkinek; ha nem – akkor csak nekem.” Áll a helyiség egyik falán.Az évtizedek azt igazolták, hogy jól végezte munkáját. A régi ismerősök már nincsenek, viszont a családok generációról generációra még ma is visszatérnek hozzá.
Mit tud mondani az első szemüvegek készítéséről?
Az első szemüvegek készítése nagyon messzire nyúlik vissza, Krisztus előtti időkre tehető. Hegyi jegecből (kristályból) dolgozták ki a lencséket, amelyeket a vulkán kidobott. A legtisztábbat, amibe a legkevesebb szennyeződés volt faragták ki a lencsét. Ez akkoriban igen nagy pénz volt, csupán a legnagyobb uraknak, fejedelmeknek volt lehetőségük használni. A lencséket egy szemre tudták használni, mint nagyítót. Majd az idő folyamán 2 lencsét dolgoztak össze, így lett a szemüveg. Hogy ne kelljen tartani, bivalybőrbe varrták bele, erősen összekalapálták, ami olyan kemény volt, mint a csont. Volt, hogy a kettőt központosítva egy ponton fölerősítve használták, ez volt az olló szemüveg. Hosszú időn keresztül bevált. A régi főpapok, az egyházi fejedelmek mind használták. Innen ered a pápaszem elnevezés.
Hogyan működtek régen a szemüvegeket „gyártó” optikák?Nehezen vettek fel annak idején leányt egy optikába. Ez férfi szakma volt, komoly fizikai munkát igényelt. Az üveget megcsiszolni, hiszen komolyan kellett fogni a csiszológépet, hogy ki ne vágja az ember kezéből. Továbbá jó formaérzéknek kellett lennie, mert a csiszolókövön formázták ki a lencséket. A jobb és bal oldalát teljesen egyformán kellett csiszolni. Volt egy szerszám, amivel a nagyobb lencsét le lehetett aprózni, de az orránál közelebb kellett hozni, hogy a pupilla elé kerüljön a fókusz. Akkoriban nagyon sokat kellett csiszolni. A szemüvegnél a keret a döntő. Hogyha hitvány, nem jól adja a képet a szemnek. A lényeges az, hogy a csonthoz hogyan tud odasimulni, hogy a lencsének a fókusza az idegbelépésre megfelelő legyen. Ez a döntő. Az emberek manapság csak a külsőségre figyelnek. Hogy ilyen színű, olyan formájú legyen stb. Számtalan eset volt, h nem vállaltam el. Én úgy szeretném, ha 2 év múlva valaki visszajön, a testének egy része legyen a szemüveg.
Mióta dolgozik Emmi néni ezen a helyen?Ez az üzlet először egy tíz méteres portál volt, a mostani üzlettel szemben. Az optika komoly vevőkörrel dolgozott, sokan jöttek külföldről is. Ahogy én ide bejöttem, éreztem, hogy ez lesz életem tengelye. 21 éves korom óta dolgozom az optikában. Megjártam a ranglétrát. Először tanuló voltam, majd miután kitanultam az optikus mesterséget optikus, és később résztulajdonos lettem. Ma már enyém az üzlet. Most már lassan a 97-ik életévembe lépek. 76 év leszaladt. Képzelje el kedvesem, ez a pult is már 176 éves! Persze a háború sok mindent teljesen tönkretett. Ezt az örökséget kellett később tovább vinnem. Az itt eltöltött évtizedek alatt úgy éreztem, felelősséggel tartozom az üzlet iránt. A mai napig igyekszem, hogy minden úgy maradjon, mint annak idején. Nehéz időket éltem meg, amikor például államosították az üzletet. Az eszközöket elkobozták. De visszakaptam az iparomat, mert én csak ahhoz ragaszkodtam. Az is közre játszott, hogy háborús sérült voltam. A háború idején három emelet omlott rám. Fejsérülést szenvedtem, a nyoma még most is látszik. A férjem meghalt. A jegygyűrűmet viszont a mai napig hordom. A balesetben szerencsére nyomorék gyerek nem lett. Nem volt gyermekáldás a családunkban.
Emlékszik valamilyen meghatározó, kedves történetre az elmúlt 76 évből?
Ahogy említettem, a háború és a bombázások sok mindent tönkretettek. Nem volt anyag, nem volt keret, nem volt lencse. Egyik nap jött egy bolgár férfi, hogy adjak szemüveget a kislányának. 32 dioptriásra volt szüksége. Ahogy egy apa tud kérni, annak nem lehet ellenállni. Volt egy barátom. Ő csiszolómester volt, aki lencse híján kitört kirakatüvegekből kezdett csiszolni. Az Iráni utcában volt egy zálogházas, én oda be-bejártam és körbenéztem, mi van náluk. Ólomkristály poharakat láttam. Hat darabot vettem belőlük. A z egyik szerszámommal, egy gyémántceruzával a vastag alapot körbevágtam, majd a csiszolómester segített, ő csiszolta ki lencsékre. Igen ám, de keretet is kellett szerezni. mert a bolgárok - szemben a magyarokkal - más koponyaalkatúak. Volt műanyag alapom, és úgy fűrészeltem ki, hogy az arcára össze lehessen állítani a szemüveget. Ahogy az a Nagy Könyvben meg volt írva, mindent én szereztem hozzá. Mikor a kislány felvette a szemüveget, felkiáltott: - anyu, te ilyen szép vagy? Akkor látta rendesen először. Olyan becsben tartották a szemüveget, hogy damaszt szalvétába csavarták éjszakára, hogy ne legyen baja a szemüvegnek.
A mai technicizálódott világban mennyire tudja fenntartani az üzletet a nagy multi cégekkel szemben?A nagy hal mindig támadja a kicsit. Ez örök törvény. Családon belül, nemzeten belül. A kis üzleti életben is ugyanígy megvan. Viszont annak idején olyan sokat tudtam adni embereknek, hogy a családok és azok családjai visszajárnak. Régi ismerősként köszönnek rám, gyakran pedig leülnek mellém, és hallgatják életem történetét.
A morvaországi származású Libál Lajos körzőkészítő-mester 1841-ben érkezett Magyarországra, a legenda szerint Deák Ferenc hívására. Az 1850-es években alakították ki a Veress Pálné utcában a ma is működő optika elődjét. Ez a mai üzlettel szemben működött. Boltjában olyan híres személyiségek is megfordultak, mint Arany János, Deák Ferenc, Madách Imre, Petőfi Sándor vagy Ybl Miklós. A kor híres orvosai, Hirschler Ignác, Lippai Gáspár, Semmelweis Ignác is itt készíttette el okuláréját. Libál lépést tartott a korral: Magyarországon csak ők használtak egy lábbal hajtott, áttétellel szerelt svéd csiszológépet.
(Fotó: Takács Rita)
Hozzászólások