Energia betyárok Magyarországon

Csak kapkodom a fejem. Jönnek a hírek, és nem tájékozottabb, hanem tájékozatlanabb leszek.

Többszörösen is megválasztott miniszterelnökünk ismét Svájcban járt. Pontosabban Zug-ban, egy kisvárosban Svájc keleti határán.
Más lapok azt írják, felnőtt lányát kísérte el, és íratta be egy jó minőségű, 15 milliós Lausanne-i tanfolyamra. Ez jó érzéssel tölt el, hisz a családi összetartás, és a tanulás megbecsülése; szép dolog. Közös a két városban, hogy mindkettő tó partján található. Lausenne az ország nyugati szegletében a Genfi tó partján, míg Zug a keleti szegletben a zugi tó partján. Miután a legfőbb vezér egyszerre két helyen nem lehetett, valószínűleg először elment az egyik helyszínre, majd a másikra. Zugban jártáról a svájci lapok is írtak, mert ott a MET Holdingot látogatta meg.

orbán viktorról írtak svájbanEzt a hírhedt céget 2012-ben Zugban alapítottak meg. A cég nevében az M betű, a MOL-t jelenti, a legnagyobb magyar vállalatot. Mint kiderült, a MET 60%-ban offshore hátterű. Már megint nem értem. Nem szeretjük az offshore cégeket, mert azokban szokták eldugni a titkolt jövedelmeket. Ellenük küzd az EU, Amerika, és összefog ellenük nemcsak a korrupció, hanem a terrorizmus ellenes világ is.

Eddig érteném a dolgot, csak azt nem értem, hogy mit keresett ott, a fenti elveket szintén fennen hirdető főmagyar miniszterelnök is, ráadásul, fél éven belül kétszer. Nyilván megelégelte a dolgokat, s mint a jó király, le akarja leplezni a svindlit. Feltűnhetett neki, hogy nem egészséges, hogy egy állami cég, a Karib tengeri Belizében, a szintén Karib tengeri Kajmán Szigeteken, az afrikai Angolában, és nemkülönben, az amúgy EU tag Cipruson tart fenn cégeket.

Azért ment ki, mi másért. Hogy hazahozza a pénzt, a mi pénzünket, mielőtt a rossz fiúk eltüntetnék azt szőrén, szálán, offshore pályán. Így kell ennek lennie, mert az azóta hogy a külügyminiszteré avanzsált az aranylábú miniszterelnöki szóvivő, 2011-ben kemény szavakkal illette az akkori MNB bankelnököt, és van már erkölcsi példánk. Akkor a miniszterelnöki szóvivő bizonyítékokat kért arra, hogy Simor Ciprusról hazahozta vagyonát Magyarországra, most meg Orbán személyesen akar eljárni, mert ebben az ügyben a Magyar Állam is érintett. Nyilván könnyebben szót ért a nagy sportbarát és MET tulajdonos Garancsival, mint más, hisz valószínűleg egyszerűen a keresztnevén szólítja. Lakatos Benjámin a MET elnökség tagja is nyilván kalapot emel, ha meglátja a nagyfőnököt Zugban.

Előtte ő sem olyan nagyfiú, hiába vannak cégei a Kajmán szigeteken, Cipruson, Angolában. A nagytiszteletű svájci sajtó Garancsit és Hernádi Zsoltot is összehozta. Hernádi híres ember, mert nemcsak a MOL vezér, hanem az Interpol is körözést adott ki ellene, miszerint a jelenleg börtönbüntetését töltő horvát miniszterelnököt ő korrumpálta.

A svájci sajtó továbbfűzi a szálat, Nagy Györgyöt a korábbi wallisost is említi, aki szintén MET tulajdonos, végül a leggazdagabb magyart sem kímélve lecsap Csányi Sándorra akiről mindenki tudja, hogy ő az OTP bankvezére, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, de azt is illik tudni róla, hogy ő a MOL alelnöke is. Rájár a rúd, szegény MET-re (Mol Energy Trading) mert egy, a WikiLeaks által elcsípett jelentés szerint, melyet az USA budapesti követsége írt Washingtonnak, azt állították, hogy a MET korrupció gyanús. Erre kaphatta fel a fejét Orbán Viktor, és úgy gondolta, személyesen jelenik Zugban, mint a mesebeli álruhás Mátyás király, és végére jár ennek a pletykának. Annyiszor megy Zugba, ahányszor kell. Mégis a mi pénzünkről van szó.

Orbánnak lépnie kellett, már csak azért is, mert őt Bill Clinton, korábbi amerikai elnök is a szájára vette; „szereti a hatalmat, esze ágában sincs lemondani róla, és sok pénzt akar csinálni”. Szíjártó szerint, alaposan átverték Clintont. Erre várható volt egy amerikai helyreigazítás, de e helyett a jelenleg regnáló amerikai elnök, Barack Obama is megszólalt. A szabadságjogról beszélt, és hazánkat Oroszországhoz, Kínához és Venezuelához hasonlította. Kijelentését kommentálva, André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője kijelentette; Washingtonban nagyon is tisztában vannak a magyarországi viszonyokkal. Tehát Orbánnak van mit tisztáznia, már csak azért is, mert a hírek szerint, dúsgazdag magyarok a pénzeiket Svájcból Szingapúrba menekítik.

A miniszterelnök úr, mindannyiunknál jobban tudja, hogy Svájc nem EU tagország, és híres, a maximális diszkrécióra épülő bankrendszeréről. Ez a diszkréció, az USA és az EU nyomására most enyhült. Az UBS Credite Suisse kijelentette, hogy a magyar hatóságok kérésére is kiadhatják a magyar számlatulajdonosok adatait. Orbán nyilván azért járt Zugban, hogy információkat kapjon magyar számlatulajdonosokról, mielőtt vagyonaikat Svájcból Szingapúrba menekítik.

Látnoki szemeimmel, már látom a jövőt: közeleg az a nap, mikor Orbán Viktor levelet ír az UBS Credite Suissnek, és minden magyar számlatulajdonos adatát kikéri. Az illegálisan kimenekített pénzeket maga hozza haza egy gyorsvonattal, itthon NAV vizsgálatot rendel el, mely egy hétvégén mindent feltár. A svindlerek elnyerik méltó büntetésüket, mindenki jól jár, Orbánék kihirdetik, hogy jobban élnek mint négy éve, mi pedig boldogan élünk, amíg tudunk.


Szerző: Droppa György 

 

Hozzászólások

3,25 milliós vissza nem téritendő állami támogatás házépítésre és lakásvásárlásra

3,25 milliós vissza nem téritendő állami támogatás házépítésre és lakásvásárlásra

Akár 3,25 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást is kaphatnak a nagycsaládosok, ha energiatakarékos lakást vásárolnak, vagy új családi házat kiviteleztetnek. 2015. júliustól új SZOCPOL-...

Mit tegyél, ha engedélyed nélkül kerül ki rólad képfelvétel az internetre?

Mit tegyél, ha engedélyed nélkül kerül ki rólad képfelvétel az internetre?

Soron kívüli eljárás a képmással, hangfelvétellel történő visszaélések miatt Hatályba lépett a polgári perrendtartásról szóló törvény módosítása, amivel az eddiginél lényegesen gyorsabban és hatékony...

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Rettegő devizahitelesek IV.rész

Eljött hát egy újabb majdnem 2008, a svájci jegybank váratlanul elengedte a frank kezét, az meg mászott akkorát a pénzügyi létrán, hogy még maguk az elengedők is meglepődtek. Mutatta is szépen a tévé,...

Becsületcsőd

Becsületcsőd

Ha ez így megy tovább, be lehet majd vezetni hazánkban a becsületcsőd intézményét, jutott eszembe az elmúlt hetek, hónapok aktuálpolitikájáról, meg amit a kormány annak színvonal csökkenéséhez hozzáte...

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Rettegő  devizahitelesek III.rész

Én hiszek. Én hinni akarok a kormánynak, pláne, mikor azt tolja az igazságügy miniszter, hogyaszondja: 2015 a megnyugvás éve lészen, az adósok maradék pénzükből templomokat építenek a Fidesznek, és ot...

Durván leépítenek a közmédiában

Durván leépítenek a közmédiában

A kormány belejött a kirúgásba, úgy látszik, egészen megszerette azt. Aztán a tévében kiterjesztette szárnyait az elbocsátás Turul-madara, hej! Vagyis, ki fogja. A közszféra után most a közmédiában j...

Megszűnhet az útdíj?!?

Megszűnhet az útdíj?!?

Megszűnhet az útdíj, ez a paradigmaváltó gondolat jutott az eszembe, mikor a híreket néztem, és a hírekben azokat az anomáliákat, amelyek az útdíj nevű állami tumorról szólnak. Meg az is az eszembe j...

Az új rabszolga: a közmunkás

Az új rabszolga: a közmunkás

Hatalmas és cinikus, vagy hatalmasan cinikus volt a közmunka feltalálása, és nemzeti feltálalása nem is oly régen. A hajléktalan lét és a mélyszegénység fölé pont egy leheletnyivel vertek egy fokot a...

Vasárnap nem lesz internet-, távhő- és vízszolgáltatás. Brutális adócsökkenés is lehetséges...

Vasárnap nem lesz internet-, távhő- és vízszolgáltatás. Brutális adócsökkenés is lehetséges...

A FIDESZ XXI. századi víziója: A pártunk és kormányunk korábban bejelentette, hogy vasárnap nem lehet nyitvatartani, most kiderült, hogy nem lehet csomagkiszállítani sem. Pedig az volt a bedobott K...

A tüntetés élt, a tüntetés él, de élni fog?

A tüntetés élt, a tüntetés él, de élni fog?

Eljött hát 2015 első tüntetése, hosszú, ólmos lábain baktatott az országba bele. Álmosan. Nem tudta a csipákat kitörölni szép szeméből. És nem is tudott segíteni neki senki. Nekem szimpatikus a koppi...

http://ujhazak.com