Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.
Vidd ki a hálószobából a mentális terhet jelentő eszközöket!
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
A Kazincbarcikai Járásbíróság kiskorú veszélyeztetése és garázdaság bűntette, illetve könnyű testi sértés vétsége miatt elítélt két szülőt, akik verekedésre biztatták gyermeküket Borsodban.
Január 11-ig várja a jelentkezéseket a Nemzeti Filmintézet (NFI) az Inkubátor Program gyártási pályázatára.
Szerző: Ancsy
itt:
Gasztronómia
Nemcsak Olaszországban van hagyománya a kávézásnak.
Iványi Tamás Gergő biofizikus doktoranduszhallgató, Röst Gergely matematikus, tanszékvezető egyetemi tanár és Lovász László matematikus, a József Attila Tudományegyetem (JATE) egykori oktatója kapja idén a JATE-díjakat – jelentette be Karikó Katalin.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Azonnali vizsgálatot indított a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium a Vas Megyei Kormányhivatallal szemben, miután tudomására jutott, hogy a kormányhivatalban jogsértő belső szabályzatot alkalmaznak a hatósági bírságok megállapításánál.
Szerző: Ancsy
itt:
Franciaország
Kibertámadás érte hétfőre virradóra franciaországi áruházláncok hűtőberendezéseit több száz szupermarketben - tudta meg az AFP.
A kormány célja, hogy a 2027-es büdzsé az igazságosság és a fejlődés költségvetése legyen; azon dolgoznak, hogy mindenkinek legyen esélye a boldogulásra - mondta Magyar Péter miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.
Szerző: Ancsy
itt:
Franciaország, 18+
Lövöldözés volt hétfőn a Franciaország déli részén lévő Aubagne egyik középiskolájában, két tanár megsebesült, egy 14 éves diákot őrizetbe vettek - közölték rendőrségi források.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A különleges szükségletű gyermekek számának növekedése miatt mielőbb szükség lenne a speciális férőhelyek bővítésére a gyermekvédelemben; erre mutatott rá az a belső vizsgálat, amelyet a pécsi gyermekotthon tetejéről nyáron lezuhant lány esete miatt rendeltek el.
"A makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjaiért" két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémiától, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban.