Koszovó kérdése nem oldódik meg két-három hónap alatt, sokkal tovább fog tartani, mint azt egyesek eltervezték - mondta Aleksandar Vucic szerb államfő kedden újságíróknak Belgrádban.
Az Európai Unió siketnéma, amikor Koszovóról van szó, ugyanis ha Pristina ellenében kellene döntést hozni, akkor Brüsszel úgy viselkedik, mint "a tibeti bölcsek tanácsa", viszont amikor Belgrádról van szó, mindig készek újabb feladatokkal előállni.
Nem lesz kormányátalakítás Szerbiában mindaddig, amíg nem rendeződik a helyzet Koszovóban - jelentette ki Ana Brnabic miniszterelnök.
Koszovó nem engedélyezi, hogy a szerb hatóságok is részt vegyenek az Oliver Ivanovic vezető koszovói szerb politikus gyilkosai utáni nyomozásban, ám Belgrád ragaszkodik ehhez a követeléséhez, mert nem bízik a koszovói hatóságokban.
Közepes, 5,3-as erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Montenegró, Albánia és Koszovó határvidékét - jelentette a Vijesti.me podgoricai hírportál.
Negyvenkét kisebbségi szerb bírót és tizennégy ügyészt neveztek ki kedden az észak-koszovói Kosovska Mitrovicában a Szerbia és Koszovó közötti brüsszeli megállapodás részeként.
Teodor Melescanu román külügyminiszter szerint törvénytelen eldönteni egy ország feldarabolását anélkül, hogy tárgyalnának az illető ország kormányával, az egyedüli olyan szervezettel, amely megtestesíti az állam szerkezetét.
Hamarosan történelminek nevezhető megállapodás születhet a szerb-koszovói viszony rendezését és a megbékélést illetően, amelynek a végeredménye miatt csorbulhat a koszovói és a szerb államfő népszerűsége is.
Szerző: Vya
itt:
Külföldi politika, 18+
Felháborodást okozott Szerbiában, hogy a pristinai kormány rendeletben koszovói tulajdonnak minősítette az ország területén található azon ingatlanokat, amelyek az egykori Jugoszlávia, majd jogutódja, Szerbia tulajdonában voltak, és mindeddig nem történt meg vagyonjogi viszonyuk rendezése.
A párbeszéd elengedhetetlen, nagyon fontos folyamat nem csak Koszovó és Szerbia, hanem az egész régió és az Európai Unió számára is - jelentette ki Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, miután megbeszéléseket folytatott koszovói és szerbiai vezetőkkel.
Kővel dobálták meg a Koszovóba az ortodox szerb karácsony alkalmából hazatérő kitelepült szerbek autóbuszát helyi albánok - számolt be róla pénteken a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).
Balkáni nagyvárosok, mediterrán nyaralóhelyek, izgalmas északi tájak szerepelnek a fapados légitársaságok tavaszi menetrendjében.
