Belgium hétfőn visszaszolgáltatta családjának az egykori belga gyarmat, majd 1960-ban Kongói Köztársaság néven függetlenné vált afrikai ország első miniszterelnökének, Patrice Lumumba Belgiumban őrzött földi maradványait, egyetlen megmaradt fogát.
Engedélyezte pénteken Julian Assange kiadatását az Egyesült Államoknak Priti Patel brit belügyminiszter.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Visszaesőként elkövetett emberkereskedelem és felbujtóként, folytatólagosan elkövetett pénzmosás bűntette miatt jogerősen hat év fegyházbüntetésre ítélték másodfokon a Marian Cozma-ügy korábbi harmadrendű vádlottját, akit jogerős büntetéséből 2018-ban helyeztek feltételes szabadságra.
Szerző: Ancsy
itt:
fogyasztóvédelem
Azonnali fogyasztóvédelmi eljárást indított a Ryanairrel szemben a fővárosi kormányhivatal pénteken.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Évről évre folyamatosan csökken az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a magyar ügyészséghez eljuttatott igazságügyi ajánlásainak száma
Elhalasztotta hat hónappal a szövetségi intézményektől történő teljes elszakadást a boszniai Szerb Köztársaság vezetése az ukrajnai háború, illetve az annak következtében kialakult új helyzet miatt - közölte a Klix.ba boszniai hírportál kedden.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Súlyosítást kér a Győri Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú eljárás során arra nőre, aki két évvel ezelőtt a láthatások alkalmával szexuálisan molesztálta hétéves fiát - tudatta a másodfokú ügyészség kedden az MTI-vel.
Romániában a szüzességi vizsgálatok törvényen kívül helyezéséért indított társadalmi kampányt hétfőn a Nőkkel Szembeni Erőszak Megelőzéséért és Megfékezéséért hálózat (VIF) - közölte a News.ro hírportál.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt előkészítő ülésen jogerősen elítélte egy család négy tagját és egy ismerősüket a Kiskőrösi Járásbíróság - tájékoztatta a Kecskeméti Törvényszék pénteken az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Közfeladatot ellátó személyként elkövetett bántalmazás miatt emeltek vádat egy 22 éves gondozó ellen, aki Zalaegerszegen többször megütött és megrúgott egy gondozottat - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A magyar kormány elsősorban Magyarországért felelős, lehetőségeihez mérten segíti Ukrajnát - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a BBC brit közszolgálati televízió hírműsorának nyilatkozva szerdán.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Megalapozott és időszerű ítélkezés folyt tavaly a Budapest Környéki Törvényszéken (BKT), az ügyhátralék az országos átlagot meghaladóan, 21 százalékkal csökkent - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kedden Budapesten.
