Donald Trump nem zárta ki, hogy személyesen vesz részt a csütörtökre Törökországban tervezett első közvetlen ukrán-orosz tárgyaláson – az amerikai elnök erről hétfőn beszélt újságírók előtt, mielőtt a Közel-Keletre utazott.
Kína 66 milliárd jüanos hitelkeretet nyújt Latin-Amerikának a térség fejlesztésének támogatására - jelentette be Hszi Csin-ping kínai államfő a Kína és a Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége (CELAC) fórumának keddi pekingi nyitó ülésén.
Elfoglalta az orosz hadsereg Kotljarivka települést a donyecki régióban - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
A bevándorlási szabályozás jelentős szigorítását jelentette be hétfőn Keir Starmer brit miniszterelnök.
Több mint száz drónt vetett be ukrajnai polgári infrastrukturális célpontok ellen az orosz hadsereg hétfőre virradóra, Szumi megyében egy ember meghalt, többen megsebesültek a támadás következtében.
"Nem hazudtolta meg magát Pongrác", fagyba borult Székelyföld nagy része hétfőre virradóra, az első "fagyosszent" napján - tudatta hétfőn a kolozsvári Maszol.ro hírportál.
Az Európa előtt álló kihívásokat tekintik át az Európai Unió parlamenti elnökeinek hétfői konferenciáján, ahol Kövér László magyar házelnök köszöntötte a résztvevőket.
Az orosz titkosszolgálatok álltak a Marywilska utcai varsói vásárcsarnok tavalyi felgyújtása hátterében - közölte Donald Tusk lengyel kormányfő vasárnap késő este az X-en.
Izrael nem kötelezte el magát semmiféle tűzszünet vagy a terroristák szabadon bocsátása mellett, csak biztonsági folyosó garantál, amely lehetővé teszi Edan Alexander amerikai-izraeli állampolgárságú túsz szabadon engedését - közölte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök irodája hétfőn.
Londonban tanácskoznak hétfőn a weimari csoport néven ismert európai diplomáciai és geopolitikai szövetség külügyminiszterei az európai biztonság erősítéséről.
Bűnösnek nyilvánította az észak-angliai Newcastle koronabíróságának esküdtszéke pénteken azt két férfit, akik a vád szerint 2023 szeptemberében kivágták a világ egyik leghíresebb platánfáját a Római Birodalom egykori Britannia provinciájának északi határfalánál.
Két osztrák járőr helybéli gazdák és munkagépek segítségével szabadított ki a sár és egy árok fogságából két szarvasmarhát Köröstyén külterületén.