Tőkés László szerint egyszer és mindenkorra véget kell vetni annak a hungarofóbiának, amely csak az antiszemitizmushoz és cigányellenességhez hasonlítható.
A kornak megfelelő választ kell adni Trianon kihívására, ma ilyen például a nemzet közjogi egyesítése az állampolgárság által - hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Tusnádfürdőn, egy pénteki fórumon.
Mind a szerbiai, mind a szlovéniai kormányzat pozitívan fogadta azt a gazdaságfejlesztési programot, amely a magyar kormány támogatásával indult el a szóban forgó országokban az elmúlt években.
A kisebbségi jogok érvényesítésért folytatott több évtizedes küzdelmük tapasztalatairól számoltak be az erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai magyar pártok vezető politikusai a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egy csütörtök délutáni pódiumbeszélgetésén.
A helyi és regionális autonómia segíti, az etnikai autonómia gátolja a fejlődést - hangoztatta Klaus Iohannis államfő kedden azon a fórumon, amelyet több mint száz székelyföldi önkormányzati vezető részvételével rendeztek a csíkszeredai megyeházán.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A tervek szerint ősszel nyolcvan gyermek birtokba veheti a kárpátaljai Vári, más néven Mezővári (ukránul Vari) új óvodáját, az építkezés az ütemterveknek megfelelően halad - tájékoztatta a beruházásért gyűjtést indító hódmezővásárhelyi önkormányzat kedden az MTI-t.
Elégedetlenséget váltott ki Kolozsváron a szélsőségesen nacionalista publicisztikáiról és közszerepléseiről ismert Ioan Vasile Tene városházi hivatalnok kinevezése a polgármesteri hivatal oktatási, kulturális, vallásügyi, civil társadalom-ügyi és sportért felelős osztályvezetői tisztségére.
Hargita és Kovászna megyébe - Románia két magyar többségű megyéjébe - látogat július 18-án Klaus Iohannis román államfő.
A Kárpát-medencei magyar ifjúságpolitika időszerű kérdéseit vitatták meg határon túli magyar és magyarországi ifjúsági szervezetek vezetői és politikusok szombaton Felsőszinevéren, a XXV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem zárónapján.
A nemzet felemelkedéséhez, megerősítéséhez hatékony politikai, oktatási és kulturális intézményrendszerekre van szükség; a célunk az, hogy minél több gyermeket tudjunk megtartani a magyar identitásban, amihez magyar bölcsődékre, óvodákra és iskolákra van szükség.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mind a politikai támogatás nélkül maradt Sorin Grindeanu miniszterelnökkel, mind a leváltására bizalmatlansági indítvánnyal készülő szociálliberális koalíció vezetőivel tárgyalóasztalhoz ült hétfőn.
Debrecen lesz a díszvendége a nagyváradi 5. Szent László Napok programsorozatának, amely június 19. és 25. között zajlik a partiumi városban.