Koszovó nem akarja, hogy Szerbia is részt vegyen Oliver Ivanovic gyilkosainak felkutatásában

Koszovó nem engedélyezi, hogy a szerb hatóságok is részt vegyenek az Oliver Ivanovic vezető koszovói szerb politikus gyilkosai utáni nyomozásban, ám Belgrád ragaszkodik ehhez a követeléséhez, mert nem bízik a koszovói hatóságokban.

A Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz a szolnoki halálos lakástűz ügyében

A Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz az október 22-én Szolnokon, a Liget úton történt halálos lakástűz ügyében - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Két bűnszervezet milliárdos költségvetési csalása ügyében indult nyomozás

Színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító bűnszervezetek irányítói és működtető ellen indított eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága.

Katonára támadt egy késsel felfegyverzett férfi Párizsban (2. rész)

Katonára támadt egy késsel felfegyverzett férfi Párizs központjában péntek reggel fél hét körül - közölte a helyi rendőrség.

Ismeretlenek megrongálták a balfi nemzeti emlékhely szoboregyüttesét

Megrongálták a balfi nemzeti emlékhely szoboregyüttesét a múlt héten.
Csillagjegyek szerinti hangulatjavítás

Csillagjegyek szerinti hangulatjavítás

Apró titok segíthet azokon a napokon, amelyeken fizikailag, érzelmileg és spirituálisan is hullámvasúton érzed magad.

Rendőrök ellen nyomoznak kábítószer birtoklása miatt

Nyomozás indult két rendőr ellen kábítószer birtoklása miatt - erősítette meg a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-nek a 24.hu portál információját.

Augusztusig meghosszabbították a nyomozást

Augusztus 3-ig meghosszabbította a nyomozást az Alstom-ügyben a Legfőbb Ügyészség - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI érdeklődésére hétfőn.

Másfélmilliárdos költségvetési csalási ügyben nyomoz a NAV Baranyában

A gyanú szerint másfélmilliárd forinttal károsították meg a költségvetést annak a vagyonőri és munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégeknek az irányítói, segítői, akikre a napokban csaptak le a pénzügyi nyomozók és a kommandósok.

Meghalt egy munkás egy margitszigeti építkezésen

Aknába zuhant egy munkás egy építkezésen a Margitszigeten szerda délelőtt, az 56 éves férfi a helyszínen meghalt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Társai szekálták a halálba a 16 éves lengyel lányt Angliában

Társai szekálták a halálba a 16 éves lengyel lányt Angliában

Állandó zaklatásnak volt kitéve a 16 éves lengyel lány, aki már nem bírta tovább.
Madeleine McCann csak elkószált?

Madeleine McCann csak elkószált?

Újabb elmélet látott napvilágot a brit kislány ügyében.