Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág, 18+
Közvetve felelős lehet a méhek pusztulásáért a legelterjedtebb gyomirtó, a glifozát egy amerikai kutatás szerint.
Csapó Edit kémikus és Kubinyi Enikő etológus nyerte idén a L'Oréal és az UNESCO A nőkért és a tudományért elnevezésű magyar ösztöndíját, amelyet hétfőn adtak át Budapesten.
Történészek, antropológusok és a legkiválóbb kutatók sem tudják, hogy honnan jöttek a poroszok, a párszik vagy a cigányság.
A tudományos előadások mellett több mint negyven kiállító várja a látogatókat vasárnap a Tudományok Fővárosa nevű rendezvényen Budapesten, az Akvárium Klubban, ahol élen járó hazai nagyvállalatok, startup cégek, fiatal kutatók, főiskolák és egyetemek mutatják be tevékenységüket.
A Debreceni Egyetem (DE) az idén már 12. alkalommal csatlakozik a Kutatók éjszakájához, ezúttal három városban - Debrecen, Nyíregyháza, Hajdúböszörmény -, 15 helyszínen, mintegy 120 programmal várják az érdeklődőket.
Hét történet, amire a kutatók se találják a magyarázatot.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Az óriásvarangy DNS-ének megfejtése révén lelassíthatják a kártevő állat élettér-pusztítását - írta a BBC hírportálja.
Egy nemzetközi kutatócsoport több tonna lefoglalt elefántcsont DNS-vizsgálatával három nagy elefántcsontcsempész-kartellt azonosított Afrikában.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) pályázatot írt ki kisgyermeket nevelő kutatónők és kiskorú gyermeküket egyedül nevelő kutatók tudományos előmenetelének elősegítése érdekében.
A jó egészségnek örvendő idős embereknek nem kellene napi szinten aszpirint szedniük, mivel a gyógyszernek semmilyen jótékony hatása sincsen a 70 év felettiek szervezetére, ugyanakkor növelheti az akár halálos kimenetelű belső vérzés kockázatát - figyelmeztetnek a kutatók.
A 2015-ben megrendezett 150 éves az Akadémia palotája című kiállításon szereplő tárgyak leírását, bemutatását tartalmazza az a vaskos kötet, amit pénteken mutattak be Budapesten 150 éves az Akadémia székháza - Épület-, intézmény- és gyűjteménytörténet címmel.
Komárom szőnyi városrészében régészeti park épül a 1600 éves római katonaváros, Brigetio örökségének bemutatására 270 millió forint pályázati támogatásból - közölte a polgármester pénteken az MTI-vel.
