Megérkeztek az első lézerberendezések a szegedi ELI-ALPS kutatóközpontba, az eszközök összeszerelése és beállítása után néhány hónap múlva a helyszínen is elkezdődnek a kísérletek.
A legenda szerint a napköveknek nevezett speciális kristályok segíthettek a vikingeknek a tengeri navigációban: magyar tudósok kutatása most bebizonyította, hogy még bizonyos felhős meteorológiai viszonyok között is lehetséges volt így tájékozódni.
Több mint 56 millió forintos támogatásból Magyarországon egyedülálló műszert szerez be az Eötvös Loránd Tudományegyetem - közölte az intézmény az MTI-vel.
Ötven évvel ezelőtt külföldre csempészett római kori szarkofág került vissza Svájcból Törökországba - számolt be róla a Habertürk török hírportál csütörtökön.
A Szaturnusz kutatására küldött Cassini űrszonda végrehajtotta azt a pályamódosítást, mely a végső, megsemmisítő "nagy ugrás" felé irányította - írta a BBC hírportálja.
A Balatoni Limnológiai Intézet megalapításának évfordulója alkalmából tudományos ülést tartottak Tihanyban, pénteken, a Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter által alapított intézmény kilencven esztendeje kezdte meg a tudományos kutatásokat a tóparti településen.
Robotzsaruk, drón csomagszállítók és más újdonságok teszik futurisztikussá, például, Washingtont vagy Moszkvát.
Tíz másodperc alatt azonosítja a rákos szövetet egy toll formájú kézi műszer, amelyet a Texasi Egyetem tudósai fejlesztettek ki - tudósított a BBC hírportálja csütörtökön.
A csecsemőknél súlyos agyi deformációt okozó zikavírus új gyógymódot kínál a felnőttek agydaganatára egy friss amerikai kutatás eredményei alapján - írta a BBC hírportálja.
További négy évig folytatódhat a Nemzeti Agykutatási Program (NAP), amely működésének első négy évében számos kiemelkedő eredményt hozott - mondta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke pénteken Pécsen, a program záró konferenciáján.
Az ENSZ keretein belül működő kormányközi tudományos testület létrehozását javasolta a fenyegető vízválság kezelésére Áder János köztársasági elnök csütörtökön Stockholmban, a Víz Világhéten.
Viszonylag fiatalok, mindössze talán 100 millió évesek lehetnek a Szaturnusz gyűrűi - közölték előzetes eredményeiket a kutatók a nagy fináléjára készülő Cassini űrszonda adatainak elemzése alapján.
