Stoltenberg: a szövetséges országok fenntartják támogatásukat

A NATO nagyra értékeli Joe Biden amerikai elnök bejelentését, amely szerint az Egyesült Államok további segítséget nyújt Ukrajna önvédelméhez, ahogy a többi szövetséges ország is fenntartja jelentős és példátlan mértékű támogatását az Oroszországgal szemben védekező ország számára.

Európa Tanács: fokozni kell a családon belüli erőszak gyermek szemtanúinak védelmét

Megfelelő jogszabályok bevezetésével, illetve a hatályos törvények hatékony érvényesítésével az Európa Tanács tagországainak javítaniuk kell a családon belüli erőszak gyermek szemtanúinak védelmét.

Palkovics: nagyon jól halad az együttműködés a Rheinmetall és Magyarország között

Nagyon jól halad az együttműködés a Rheinmetall német harcjármű-gyártó és Magyarország között: két héten belül átadhatják a zalaegerszegi gyárat, ahol megkezdődhet a gyártás-előkészítés, valamint Várpalotán további két, lőszerekkel kapcsolatos gyártómű építése kezdődhet meg

Európa Tanács: el kell kerülni az újságírók elleni támadásokat

A konfliktusok résztvevőinek meg kell védeniük az újságírókat, el kell kerülniük az ellenük irányuló szándékos támadásokat, és meg kell őrizniük a média munkatársainak jogait fogva tartásuk estén is - jelentette ki Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa hétfőn.

A természetvédelmi területek zöme nem jelent védelmet az élővilág számára

A természetvédelmi területekről készült eddigi legnagyobb tanulmány szerint a legtöbbjük nem jelent védelmet a vadon élő állatok és növények számára - olvasható a BBC hírportálján.

Stoltenberg: a NATO-nak hosszan tartó szembenállásra kell felkészülnie Oroszországgal

A NATO-nak hosszan tartó szembenállásra kell felkészülnie az Ukrajna ellen háborút folytató Oroszországgal, ehhez a szankciók fenntartására, valamint a védelem megerősítésére van szükség - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben.

Szijjártó: az Ukrajna feletti légtérzár légi háborúhoz vezetne

Az Ukrajna feletti légtérzár légi háborút jelentene az észak-atlanti szövetség (NATO) és Oroszország között - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az észak-atlanti szövetség rendkívüli csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön.

Stoltenberg: repüléstilalmi zóna kialakítása teljes körű háborúhoz vezethetne

Repüléstilalmi zóna kialakítása Ukrajna felett teljes körű háború kitöréséhez vezetne Oroszország és a NATO között - jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben, az észak-atlanti szövetség rendkívüli csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön.

Stoltenberg: a NATO megerősíti a szövetség keleti vonalának védelmét

A NATO új harccsoportokat telepít Bulgáriába, Magyarországra, Romániába és Szlovákiába, hogy megerősítse a szövetség keleti régiójának védelmét - közölte a NATO főtitkára Brüsszelben.

Lengyelország hivatalosan is javasolni fogja az ukrajnai békemissziót

Lengyelország a NATO legközelebbi csúcstalálkozóján hivatalosan is javasolni fogja az ukrajnai nemzetközi békefenntartó misszió felállítását, amely gondolatot Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes vetette fel Kijevben.

Stoltenberg: az orosz beavatkozás hosszantartó hatással lesz a biztonsági környezetre

Oroszország ukrajnai beavatkozásának hosszantartó hatása lesz a NATO-szövetséges országok biztonsági környezetére - jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben a NATO-tagországok védelmi minisztereinek rendkívüli tanácskozására érkezve szerdán.

Stoltenberg: Oroszország akár vegyi fegyvert is bevethet Ukrajnában (2. Rész)

Oroszország egy megtévesztő hadművelet részeként akár vegyi fegyvert is bevethet ukrajnai háborújában - jelentette ki a NATO főtitkára kedden Brüsszelben, kifejezve a szövetség emiatti aggodalmát.