Azbej Tristan: az egyházfő külön kiemelte az üldözött keresztényeknek nyújtott segítséget

Ferenc pápa magyarországi látogatása alatt külön kiemelte azt a segítséget, amelyet a kormány az üldözött keresztények megsegítésére nyújt szerte a világban - mondta Azbej Tristan kedden az M1 aktuális csatornán.A Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára a műsorban elmondta, a szentatya magyarországi látogatásának egyik vezérfonala a békepártiság volt, s Ferenc pápa úgy fogalmazott, egy olyan világra van szükség, amelyben a bölcsők sokasodnak, nem pedig a sírok.
    

Az államtitkár szerint a pápa "nagyon szépen és nagyon bölcsen" ragadta meg a nemzetközi helyzet lényegét, amikor azt mondta, hogy azoknak a kórusa, akik a békéről álmodnak, egyre halkul, miközben a háború szólistáinak hangja erősödik. "Ez egy tűpontos helyzetértékelés; valóban, akik a háborús eszkalációt szorgalmazzák, akik a fegyverszállításban és hasonló háborús szólamokban látják a jövőt, azoknak a hangja egyre hangosabb, viszont szólistákról van szó. A világ nagyobbik része a béketáborhoz tartozik" - fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy Európában Magyarország és a Vatikán azonos álláspontot képvisel.
    

Azbej Tristan kérdésre elmondta azt is, hogy a Hungary Helps program több mint 50 országban nyújtott támogatást, amelyek közül kiemelkedik Szíria és Libanon. Szíriában a keresztényeket egyszerre sújtotta a polgárháború, az Iszlám Állam és más terrorszervezetek keresztényellenes fellépése és a nemrégiben történt földrengés.
    

Magyarország 2016 óta segíti a helyi keresztényeket: hozzájárult otthonok, árvaházak, iskolák, szociális intézmények újjáépítéséhez. Az államtitkár kiemelte Homsz városát, ahol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hozzájárulásával 200 otthont építettek újra. Hozzátette: Libanonban nagyon súlyos gazdasági és migrációs válság fenyeget, ezért a keresztények elmenekülnek az országból. Itt a kormány a keresztény kulturális örökség megőrzését támogatja, ami több mint 60 templom felújítását, újjáépítését jelenti, és a bejrúti kikötői robbanás utáni rekonstrukciót is segíti.
    

A tervekről Azbej Tristan azt közölte, folytatni fogják a kulturális örökség megőrzését, hiszen ha a helyi keresztények gyökerei eltűnnek, akkor a közösség is megszűnik. További segítségre van szükség a Törökországot és Szíriát is érintő földrengés után, hiszen - Szíriában - a keresztény egyházak segítik az embereket. Mint mondta, a "véres keresztényüldözés" fő helyszíne jelenleg Afrika Szaharától délre fekvő része, ezért ezekben a régiókban a kormány növeli azokat a támogatásait, amelyek a helyi keresztény közösségek megőrzéséhez szükségesek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com