Erdő Péter: Ferenc pápa érti a problémáinkat és támogatja a munkánkat

Erdő Péter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az MKPK múlt heti ad limina látogatásáról elmondta: a magyar püspökök két órán keresztül kötetlenül beszélgettek a pápával.

Szóba került mások mellett a nyugati világ szerepe a globális folyamatokban, a család helyzete, a kultúrák sokszínűsége, a papi utánpótlás kérdése, a keresztényüldözés és az iszlámmal való párbeszéd lehetősége is. A pápa hangsúlyozta az európai nemzeti kultúrák értékeit, és bátorította a magyar püspököket a cigány nyelvű liturgia a kidolgozására - mondta a bíboros.





Erdő Péter hozzátette: Ferenc pápának a nemzetek sokszínűségére alkalmazott "kedves fordulata", hogy Európának nem egységes felületű gömbbé kell válnia, hanem olyan sokszöggé, amelynek a nemzeti kultúrák az egymást erősítő síkjai. A bíboros az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában beszélt az ad limina (az apostolok küszöbénél, vagyis Péter és Pál apostol sírjánál tett) látogatások történetéről is. Azt mondta, a kezdetektől nagyon fontos volt, hogy az apostolok egymással is találkozzanak, és ez az apostolok utódaira, a püspökökre is érvényes. Az ókeresztény kortól kezdve tartottak zsinatokat, különböző összejöveteleket, ahol a főpásztorok megtárgyalták az egyházi élet és a világ problémáit. A konkrét intézményes forma, az apostolok küszöbéhez tett látogatás középkori zarándoklatok szokásából alakult ki, ilyenkor a püspökök természetesen Szent Péter élő utódához, a pápához is elmentek. Az újkortól kezdve a római kúriának különböző hatóságai fejlődtek ki.

A látogatás ettől kezdve az ezeknél a hatóságoknál tett vizitet is magába foglalta, és összekapcsolódott az egyházmegyék számára kötelező ötéves jelentéssel. Megjegyezte: a világ minden püspöke ötévente elkészíti jelentését a saját egyházmegyéjéről, demográfiai, társadalmi, kulturális helyzetéről, és elküldi az Apostoli Szentszéknek.

A jelentéseket körülbelül félév alatt feldolgozzák, ezután hívják meg a Vatikánba a püspököket. A magyar püspökök legutóbb 2008-ban vettek részt ad limina látogatáson, a mostani találkozó pénteken zárult.

MTI

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com