A legjobb olasz ételek Rómából

Ne hagyd ki ezt a kilenc finomságot, ha az olasz fővárosban nyaralsz!Ahogy a legnépszerűbb turistacélpontok esetében általában, úgy Rómára is igaz, hogy nem kizárólag az autentikus, helyi ízeket kóstolhatod meg, hanem bármit ehetsz, ám abban az esetben, ha a városnézés mellett úgy akarsz enni, mint az igazi rómaiak, akkor a vakációd során ne hagyd ki az alábbi kilenc ételt!

Cacio e Pepe, a tészta amit nem szabad kihagynod: A legrómaibb tésztaétel. A „cacio” a Pecornio Romani, egy érlelt, sós, juhtejből készült helyi sajt, míg a „pepe” azt jelenti, hogy fekete bors. A két hozzávalót összekeverik némi főzővízzel és a tésztával addig, amíg egyenletes mártást nem kapnak az ételen.Supplí, a római street food: Az olasz főváros utcai büféjének és pizzériáinak a rizskrokettje. A klasszikus supplí darált marhahússal, kolbásszal és/vagy csirkezúzával készül úgy, hogy a hozzávalókat paradicsomszósszal és rizzsel összefőzik addig, amíg sűrű, krémes masszát nem kapnak eredményül.

Miután kihűlt, tojás alakot formáznak belőle egy darab mozzarella köré, majd olajban kirántják. A kész supplí belsejében olvadt sajt található. A klasszikus supplí receptje a XX.

század elejéről származik, de napjainkban a szakácsok próbálnak újabb és újabb ízeket kipróbálni. Ennek a kísérletezgetésnek az eredménye a pecornio (olasz juhsajt), fekete bors vagy a radicchio és a gorgonzola kombinációja.Porchetta, mindent bele sertéshús: Különféleképpen készíthetik a csontozott, lassan sült sertéshúst, ám általában belekerül a gyomor, illetve jellemző, hogy gyógynövényekkel, sóval és borssal ízesítik. Ha Rómában jársz, akkor a porchettát szinte mindenütt megtalálhatod, még a szendvicsekben is.Pizza al Taglio, a római módi pizza: Rómában elég tág fogalom a pizza, de általában a lepénykenyérre és a kerek pizzákat értik alatta. A pizza al taglio (pizzaszelet) kifejezetten római stílusú pizza, amit lapos serpenyőben vagy hosszúkás alakban kinyújtva sütnek meg, majd ollóval, vagy késsel felszeletelik és kisebb adagokban kínálják.

A pizzaszeletet egy tálcára hajtogatva is kaphatod, ám Rómában ez a típusú pizzázás mindig laza, asztali kiszolgálás nélkül evést takar.Articsóka, Róma zöld nagykövete: Róma ételnagykövetévé vált az articsóka, ami esetében a carciofi alla giuida, azaz a zsidó módra készült articsóka, a legkedveltebb étel azok szerint, akik kifejezetten a gasztronómiai élmények miatt utaznak külföldre.

Mivel Rómában a helyiek és a turisták is rajonganak az articsókáért, ezért az egész évben kapható a piacokon, valamint folyamatosan szerepel az éttermek étlapjain. Ha szeretnéd megkóstolni carciofo romanescót, akkor a téli időszakban utazz Rómába, mert akkor van szezonja a helyi articsókának.

Ha a város történelmi zsidó negyedébe látogatsz, a Ghettóba, akkor minden menüben megtalálod a carcioli alla romanát, vagyis az olajjal és gyógynövényekkel ízesített articsókát.Alleso di Bollito, a klasszikus főtt hús: A főtt húsok akkor szereztek maguknak hírnevet Rómában, amikor a hentesek a receptjeik megreformálásával próbálták elérni azt, hogy megpuhuljon a marhahús, ám az akkori ételek nagy része mára a feledés homályába veszett. Akad azonban olyan étel, ami elérte, hogy ne száműzzék.


Az alleso di bollito még napjainkban is népszerű a Testaccio piacon, ahol a hús szaftjával meglocsol kenyérben kóstolhatod meg. A szendvics egyike az újjászületett római klasszikus ételeknek.Maritozzi, az édesszájúak falatnyi mennyországa: Mostanában Róma kedvenc elviteles reggelije a cornetto, ami iparilag előállított margarin alapú croissant, ám korábban a maritozzi volt a legnépszerűbb ilyen étel.

A tejszínhabbal töltött édes, kovászos zsemle nem tűnt el nyomtalanul, mert a Piazza Vittorio közelében, a Regoli nevű történelmi pékségben már a bejáratnál halomban áll maritozzi, aminek esetében nem baj, ha nem tudod kulturáltan elfogyasztani.Gelato, a fagylalt olaszul: Rómában rengeteg fagylaltozó kínálja a klasszikus és újragondolt olasz fagyit, ám csak néhány hely esetében igaz, hogy természetes alapanyagokat használnak. Ha igaz gelatót kóstolnál, akkor az Otaleget, a Fatamorganát vagy a Fior di Lunát keresd fel!Carbonara, a verhetetlen klasszikus: Rómában szenvedélyes vita tárgyát képezik bizonyos receptek, így a carbonara is, amely esetében nincs egyetértés az eredetéről, az összetevőiről, ám mindenkinek megvan a maga elképzelése, arról pedig hallani sem akar, hogy attól eltérően készítse el.

A római szakácsok csak abban értenek egyet, hogy a carbonarába soha nem szabad tejszínt tenni! Az ételt általában spagettivel vagy rigatonival, guanicaléval (pácolt tokaszalonnával) vagy pancettával, tojássárgájával vagy egész tojással, Pecornio Romanóként vagy Pecornio Romani és Parmigiano-Reggiano kombinációjaként, borssal készítik el úgy, hogy a tojást addig melegítik, amíg sűrű mártást nem kapnak, ami selymesen rásimul a tésztára.

(Forrás: divany.hu)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com