Bemutatták a Kárpát-medencei Borkalauz Erdély kötetét

Tizenhárom erdélyi borvidéket, szőlőfajtákat, valamint tizenegy erdélyi borászatot és pincészetet gyűjt össze a Kárpát-medencei Borkalauz Erdély című kiadványa, amelyet kedden mutattak be Budapesten.Az erdélyi borkalauz csaknem egy éves munka eredményeként a Nemzeti Borkiválóság Program keretében jött létre - hívta fel a figyelmet Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borászati feladatokért felelős miniszteri biztosa a kiadvány keddi bemutatóján.

    
Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság (OBB) elnöke elmondta: a kötet az erdélyi borvidékekről, pincészetekről és a helyi borászokról ad tájékoztatást. Egyfajta útikalauzként is szolgál az Erdélybe látogató turisták számára. A kiadvány összeállításakor csaknem 40 bort kóstoltak meg a szakértők - tette hozzá az elnök.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com