Főmenü címmel új gasztroműsor indul Széll Tamással és Anger Zsolttal a Dunán

Főmenü címmel új gasztroműsor indul december 26-tól szombatonként 17 órától Széll Tamás Michelin-csillagos séffel és Anger Zsolt színész-rendezővel a Duna tévécsatornán.A műsorban Széll Tamás és Anger Zsolt otthon is elkészíthető recepteket mutatnak be a nézőknek. A két házigazda többnyire újragondolt magyaros ételeket szolgál fel vendégeinek, a kínálatban szerepel véreshurka, töltött káposzta és szalontüdő, de az édességek sem maradhatnak ki, mint például a Rigó Jancsi.

    


A 26 részes sorozat minden részének lesz egy, az adott témához értő vendége, aki megkóstolhatja majd a fogásokat - mondta el Széll Tamás a szerdai online sajtótájékoztatón. Kiemelte, hogy az ő feladatuk inspirációt nyújtani a nézőknek, iránymutatást adni, de a főzés szívből kell, hogy jöjjön. Anger Zsolt azt hangsúlyozta, hogy a műsor szórakoztat és tanít is egyben, emellett bátorságot adhat a nézőknek a különböző receptek kipróbáláshoz.     


Hozzátette, hogy a saját szerepét összekötő kapocsnak tartja a nézők kíváncsisága és a profi szakember között. Mint mondta, a főzés alapjait meg kell tanulni, de aztán bátran lehet kísérletezni. A műsor minden epizódja egy alapanyag köré szerveződik, a csirke-, a marha-, a disznó- és a vadhúsból készült ételek mellett pultra kerülnek az édesvízi halak, a tenger gyümölcsei és belsőségek is.     


A sorozat első, karácsonyi részében ünnepi ételeket készítenek a házigazdák. Amíg Széll Tamás töltött káposztát főz, addig Anger Zsolt a Rigó Jancsi újragondolt változatát mutatja meg. Végül közösen kacsamájat készítenek vendégüknek, Puskás Tivadar színésznek. A Főmenü többi epizódjába is érkezik a házigazdákhoz egy-egy vendég, mások mellett Csőre Gábor, Deutsch Anita és az ország kedvenc pékje, Szabadfi Szabolcs.     


Egy kísérő műsor segítségével pedig a nézők bejárhatják az országot, hogy megtudják, honnan jönnek a legjobb hazai termékek. Receptek és további érdekességek a műsorról a Mediaklikk/Főmenü oldalon és a műsor Facebook-oldalán olvashatók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

A szakértő elárulta, hogy tényleg be lehet-e rúgni a teától

A szakértő elárulta, hogy tényleg be lehet-e rúgni a teától

Most kiderül az igazság!

http://ujhazak.com