Szőke Mátyás lett 2017-ben az Év bortermelője

Szőke Mátyás mátrai borász nyerte el 2017-ben az Év bortermelője Magyarországon címet.A díj jelölési szakaszában több mint 630 szakírónak, étterem-tulajdonosnak, sommelier-nek, egyéb szakembernek küldtek jelölőlapot, amelyen mindenki három-három borászt javasolhatott az elismerésre - idézte fel a csütörtöki budapesti eredményhirdetés előtt a díjat odaítélő Magyar Bor Akadémia (MBA) elnöke.

    
Zilai Zoltán elmondása szerint csaknem 300-an küldtek vissza jelölést, ezeket összegezve a legjobb öt borászt kell a szabályzat szerint felterjeszteni a második fordulóba. Idén azonban az ötödik helyen holtverseny alakult ki, ezért az MBA tagjai hat termelő közül választhatták ki az idei győztest. A második fordulóba Borbély Tamás (Badacsony), Figula Mihály (Balatonfüred-Csopak), Jásdi István (Balatonfüred-Csopak), Koch Csaba (Hajós-Baja), ifj. Szepsy István (Tokaj-Hegyalja) és Szőke Mátyás (Mátra) jutott be.
   

Mint Zilai Zoltán kiemelte, a Balatoni Borrégióból három termelő is jelölést kapott, a döntősök közül Figula Mihálynak és ifj. Szepsy Istvánnak pedig már az édesapjai elnyerték a kitüntetést. A szavazólapot visszaküldő 125 borakadémikus voksai alapján az Év bortermelője 2017-ben Szőke Mátyás lett.
Szőke Mátyás az eredményhirdetés után elmondta: igyekezett sokat tenni a magyar bor külföldi megjelenéséért, a magyar magántermelők közül az elsők között szállított nemzetközi hotelekbe és a külföldi piacra is.
    

Megjegyezte ugyanakkor, hogy Mátraalja a legnagyobb szőlőterület a hegyvidékek között, ismertsége azonban még mindig nem elég nagy. Nagyon sok tehetséges fiatal borász jelentkezett azonban Mátraalján, ami azt jelzi, hogy a borvidék szép jövő előtt áll - hangsúlyozta. Szőke Mátyás az MTI-nek adott nyilatkozatában is azt emelte ki, hogy most elnyert díja reményei szerint hozzájárul majd a borvidék elismeréséhez, de a pincészetnek is sokat jelent. "Ez a díj egy élet munkájának az elismerése" - fogalmazott.
    

Mint felidézte, 1990-ben az elsők között alapított magánpincészetet a Mátrai borvidéken, mára pedig 60 hektáron évente mintegy 500 ezer palack bort termelnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra

A soltvadkerti Szent Korona cukrászda által készített karamellizált fehércsokoládéval bevont, Lotus kekszes karamellás szaloncukor nyerte az idei Év Szaloncukra versenyt.

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Ételekkel és italokkal vendégelik meg az eltávozottakat

Elhunytakkal kapcsolatos néphiedelmek a gasztronómiában.

Indul az országos Étterem Hét

Indul az országos Étterem Hét

Csütörtökön indul és október 19-ig tart az őszi Országos Étterem Hét rendezvény, amelynek keretében országszerte több mit kétszáz vendéglő kínál többfogásos menüsorokat fix árakon.

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Ázsiában szinte tömeggyilkosnak számít ez a desszert

Csak óvatosan a mochival!

A Pumpkin Spice Latte története

A Pumpkin Spice Latte története

Hogy született és milyen egészségügy előnyökkel jár az ősz ikonikus itala?

A világ legütösebb reggelijei

A világ legütösebb reggelijei

Van, ahol könnyű, máshol tartalmas a nap első étkezése.

Bivalyból készül az év strandétele

Bivalyból készül az év strandétele

A balatongyöröki Kicsi Csóka bisztró bivalytatár velőscsont csónakban nevű ételét választották az év strandételének.

Halálos lehet a sannakji

Halálos lehet a sannakji

Ismerd meg a világ leghalálosabb ételeit!

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

180 ezer forintot kértek a fagyiért a Reszkessetek betörők! szállodájában

Szinte sokkot kapott Amira Harvey és Jenna Sinatra a számla láttán.

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megérkezett az új őrület, a zöldhagymás latte!

Megkóstolnád a kínai sötét konyhaművészet új ízkomboninációját?

http://ujhazak.com