Az én évértékelőm - szétkúrt középosztály 1.

Elérkezett az unalmas és szánalmas évértékelők ideje. Mindenki értékeli az elcseszett évet, ki véres szájjal, ki csontig benyalva az épp regnáló izének, kikukkantva merészen a mákos bejgli mögül.

Egyik elemzésből sem derül ki a kollektív igazság, csak személyes kis igazságok röpdösnek a fejünk felett, és kenődnek szét az olcsó tapétánkon a szellemi félhomályban.

Mert szellemi félhomály van immáron olyan sok éve, hogy nem is tudjuk leszúrni a történelmi karót, mióta borult ránk. Látszólag a választások éve volt ez a 2014 – azért írom így, mert szeretném hinni, hogy létezik egy párhuzamos világ, ahol sokkal jobb volt ez a fos –, de ha mélyen belenézünk a szemébe, sokkal többet látunk.

Csak egy példa: 2014 a baloldal megszűnésének éve volt, a temetésén ott táncolt az egész MSZP-s vezérkar, s baloldal sírján megszületett a balfasz oldal. Az önkormányzati választások előtti időszak volt számomra a legizgalmasabban orrfacsaró; olyan bűz jött bizonyos szájakból, hogy kettétört otthon a karnis, a függöny meg szétrohadt.

Számomra ez volt 2014: év elején elhelyezkedtem egy vállalatnál, ahol mint később kiderült a vezetés kormánypárti színezetű. Éppen csak hazaértem munkából, átkopogtatott a szomszéd, aki szintén a Fidesz rajongótáborában tapossa a káposztát, hogy beszélgessünk mán egy kicsinykét. Szélfútta arc, kevély gallér hosszú nyakon, tekintetet roppantó magabiztosság. Hát, jer, mondtam. Begyün, tapossa a járólapomat a politikai lábaival, beül a fotelomba, inni kér, kávét, hozom, igyál, nesze, mondom, magamban. Kérdezi, hogy tetszik az új hely, mondom, fasza, tudod-e, hogy én ajánlottalak be, tőlem kérdezte az igazgató, hogy megbízható vagy-e, tudod, úgy, és kacsint, mondom, fasza, kicsit megremeg a cukortartó a kezemben. Na, megjött a helyi törpe don, jegyzem meg, magamban. Osztán mondja, hogy akkor mostantól jössz velünk, majd megismered a többieket, és kacsint hozzá.  Úgy. Olyan szövegből kinézősen, vigyázzanak. Tessék?, kérdezem, mert utálom, ha rám kacsintanak, pláne a férfiak. Tudod, megyünk, szórólapozunk, becsöngetünk ide-oda, te leszel a beugrós ember.

Győznünk kell, harcolni kell, lesz egy kis csapatépítő party, ott majd beavatunk, megismersz mindenkit. Oké? Kicsit nehéz volt udvariasan kitolni az ajtón. Azóta is rezeg a széle. Mikor megvolt, tudtam, nemsokára kirúgnak. menesztenek, elbocsátanak, de meg, azt nem. Mert gesztusra gesztussal kell felelni, csak az enyém tiltott pályán mozog.

Kisváros kis flaszter, itt mindenki mindenkit ismer, és hű kommunistából, most mindenki hű de fideszes. Súgták, a megyébe munkát ne is keressek. De választáskor több szomszéd is átjött, hogy figyelmeztessenek, az úgymond kötelességemre. Hát így. Nemzeti folyt. köv.

Szerző: Cseri Pál