A világkereskedelemben háború látszik kirajzolódni, ezért Európának az lenne az egyértelmű gazdasági érdeke, ha újra tudná építeni az eurázsiai, vagyis alapvetően az Oroszországgal való gazdasági együttműködését.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A kormány azt várja tőlünk, hogy erős, ütőképes, modern, korszerű honvédséget hozzunk létre, amihez nagyon nagy szükség van a kutatásra, fejlesztésre, innovációra - jelentette ki a honvédelmi miniszter hétfőn Zalaegerszegen.
Szerző: Ancsy
itt:
Technika-informatika
A számítógépes bűnözés térhódítása újfajta szemléletmódot, komoly felkészültséget és szakmai együttgondolkodást kíván a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás minden szereplőjétől.
A különböző közösségi platformokon töltött idő növelheti a depresszió és a magányosság érzését az emberben - derült ki a Facebook, a Snapchat és az Instagram használatát vizsgáló első kísérleti tanulmányból, amelyet a Journal of Social and Clinical Psychology című folyóirat közölt.
Ötperces ultrahangvizsgálattal kideríthető a demenciakockázat még az előtt, hogy a kognitív hanyatlás tünetei jelentkeztek volna - ismertette egy új kutatás eredményét hétfőn a BBC News.
Frontálisan ütközött két jármű Érden hétfő délelőtt, a baleset következtében elsodortak egy gyalogost, aki a helyszínen meghalt - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Megkezdődött az idei nyugdíjprémiumok kifizetése, így aki bankszámlára kapja azt, annak hétfőn már megérkezik az összeg a számlájára - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Török Ferencet beválasztották az öttusázó nemzetközi Hírességek Csarnokának tagjai közé Limasszolban.
Monet Le bassin aux nymphaés (Tavirózsás medence) című képe 31,8 millió dollárért (9 milliárd forintért) kelt el a Christie's impresszionista és modern festészeti aukcióján vasárnap New Yorkban - számolt be róla az artnewspaper.com művészeti portál.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Ötvenéves kor fölött évente ajánlott az urológiai szűrővizsgálat - mondta Kubik András urológus az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
A negyedik negyedévben is folytatódott a müncheni ifo gazdaságkutató intézet világgazdasági hangulatindexének az év eleje óta tartó romlása.
Szeptemberben az építőipari termelés 25,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, az előző havi 25,7 százalékos felülvizsgált adattal szinte megegyezően.