Kullancsszövetség: mobilalkalmazás is segít a védekezésben

Mobilalkalmazással segíti a kirándulókat a Magyar Kullancsszövetség a kullancs által terjesztett betegségek megelőzésében - közölte a szövetség elnöke kedden az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában.Kapiller Zoltán azt mondta, az alkalmazás megmutatja, hogy az adott területen milyen kullancsfajok élnek, melyek veszélyesek az emberre és milyen betegségeket terjesztenek. Emellett a megelőzésről és a megelőzéshez szükséges eszközök - például kullancsriasztó, kullancseltávolító kanál, kullancsteszt - legközelebbi beszerzési helyéről is tájékoztat.

    
A betegséget terjesztő kullancsok száma folyamatosan nő, mert nincsenek téli fagyok, amelyekben az előző évi populáció elpusztulna. A felmelegedés miatt pedig egy új kullancsfaj is érkezett Magyarországra - ismertette. Évente 50-100 ezer ember betegszik meg kullancs miatt, de az orvosok sok esetben nem jönnek rá, hogy ez áll a háttérben, mert a kullancs által terjesztett betegségek háromszáz egyéb klasszikus belgyógyászati betegséget imitálnak - hívta fel a figyelmet Kapiller Zoltán.
    

Az elnök szerint emiatt legalább a megyei székhelyeken centrumokat kellene létre hozni, ahol olyan orvosok, szakemberek dolgoznának, akik a kullancs által terjesztett fertőző betegségeket önállóan és kevert fertőzéses formában is felismerik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com