17 vetélés után négyszeres anyuka lett a meddőnek hitt nő

Lytina Kaur azt hitte, hogy soha nem lehet saját gyermeke a betegsége miatt.

A nőnél 19 éves korában leukémiát fedeztek fel és a kezelés egyik mellékhatása a meddőség lett.
A lánynak akut mieloid leukémiája volt, amelyet agresszív kemoterápiával kezeltek az orvosok. Lytina szerencsére meggyógyult a szörnyű betegségből, ám ezért azt az árat fizette, hogy közölték vele nem lehet saját gyermeke.

„Amikor a kezelést kaptam, egyáltalán nem gondoltam a mellékhatásokra. Csak a gyógyulásra tudtam összpontosítani” - mondta el Lytina a Metro c. lapnak.
A gyógyulás után Lytina hamarosan megismerte a leendő férjét, akivel saját családot szerettek volna.

„Tudtam, mit mondtak az orvosok, ennek ellenére próbálkozni kezdtünk a férjemmel. A következő években összesen 17-szer vetéltem el” – mesélte a most 33 éves nő, aki ekkor döntött úgy, hogy béranyát fogad, hogy gyermeke lehessen.

32 éves korában azonban a nő újra teherbe esett, de erről senkinek sem szólt:. „Biztos voltam benne, hogy el fogok majd vetélni, ezért nem újságoltam el senkinek a hírt.” Azonban csoda történt, mert a nőnek sikerült kihordania a babát és született egy egészséges kislánya.

2 hónap múlva pedig világra jöttek az ikerlányai, akiket a béranya hordott ki. Lytina kis idő múlva teherbe esett második gyerekével, így lett belőle négyszeres anyuka.

„Mióta négy gyermekről kell gondoskodnom, minden napom nagyon nehéz. Nem járok el otthonról, nem hívok vendégeket sem, igyekszem csak a gyermekeimre koncentrálni” – mesélte a boldog anyuka. Lytina azt tervezi, hogy a gyerekek iskolás koráig annyi időt tölt a kicsikkel, amennyit csak lehet és élvezi majd az anyaságot.

Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com