202 fogát távolították el egy 7 éves kislánynak - fotó

Egy 7 éves indiai kislány állandó fogfájásra panaszkodott, ezért az anyja elvitte az orvoshoz.


De még a sokat látott orvos is ledöbbent azon, amit látott: a kislánynak több mint 200 fog nőtt ki a szájában.

A szokatlanul nagyszámú fogak kinövését egy jóindulatú tumor okozta. A kislány nevét nem hozták nyilvánosságra.

– írja a mirror.

A kislányt édesanyja azután vitte orvoshoz, hogy állandóan fogfájásra panaszkodott.

Korábban már írtunk egy indiai kisfiúról, akinek is rengeteg fogat húztak ki!

wellWoS

 „Még sosem láttam hasonlót" – mondta el dr. Ajoy Roychoudhary, a kislány kezelőorvosa egy új-delhi lapnak. Az orvos arról is beszélt, hogy rendkívüli módon sokkolta a helyzet és mindenképpen akart segíteni a gyereken.

A kislánynak az anyja szerint akkor már hetek óta szűnni nem akaró fogfájása volt.

letöltés „Azt mondta az anyjának, hogy úgy érzi, be van dagadva a szája" – mondta el az orvos. Roychoudhary végül egy 2 órás műtét során távolította el a kislány szájából a több mint 200 különböző nagyságú fogat.

Az orvos szerint a szokatlan jelenség oka egy jóindulatú tumor az ún. odontoma volt. Emiatt a szájban a fog szöveteit (cement, dentin, zománc) vegyesen tartalmazó tumorok alakulnak ki. Általában az esetek nagy részében ezek nem állnak össze foggá, de a kislánynál ez mégis megtörtént.

Az orvos a műtéttel kapcsolatban azt mondta, hogy az apró tumorok eltávolítása precíz odafigyelést igényelt, de az operáció sikeres volt.

 „A család nagyon boldog az eredménnyel, és nagyon örülnek, hogy gyermekük újra normális életet élhet" – közölte a szakember.

Forrás: hír24

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com