2040-ig felszámolnák dohányzást az egész világon?

Közegészségügyi szakemberek követelik a dohány értékesítésének megszüntetését 2040-ig.


Szerintük, ha ez nem következik be, akkor ebben az évszázadban 1 milliárd halálos áldozatot követel majd a dohányzás.

2693B86000000578-2991980-The_experts_led_by_Professors_Robert_Beaglehole_and_Ruth_Bonita_-a-64_1426182543935

A nemzetközi szakértői csoport felhívását a The Lancet nevű brit orvosi lap tette közzé a napokban. A szakemberek álláspontja szerint politikai támogatással kevesebb, mint 3 évtized alatt át lehetne alakítani a világot dohánymentessé.  – írja a VS.hu.

broken cigarette

A szakértői csoport koordinátorai úgy látják, hogy az ENSZ-nek gyors és szigorú intézkedéseket kéne tennie a dohánytermékek eladásával és fogyasztásával szemben.

Kutatásuk eredménye szerint az elmúlt évtizedben, vagyis 2000 és 2010 között az általuk vizsgált 170 országban csökkent a dohányzás gyakorisága.

dfa2fbc6ff981b46bf2d3f0401ad14c9

Ha azonban sürgősen nem történik változás, akkor 2025-ben a világon 1.1 milliárd dohányzó ember lesz.

A világon évente már 1.6 millió embernél mutatnak ki tüdőrákot és a dohányosok 85 százaléka bele is hal a betegségbe.

Forrás: hír24

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com