3 éves kislány így bénult le a kullancs csípéstől - megrázó videó

Megrázó videót készítettek a szülők hároméves kislányukról, akit egy kullancs csípett meg.

A felvételen látni, hogy a kislány egyszerűen nem tud lábra állni és fokozatosan lebénul. A videót a szülők azelőtt készítették, mielőtt kórházba vitték volna a gyereket.



Mikor a kislány jobban lett, úgy döntöttek, hogy megosztják a felvételt és a történetüket mintegy figyelemfelhívásként a többi szülő számára. A videó azóta vírusszerűen terjed az interneten.


„A férjem még most sem tért magához abból, ami velük történt” – -írta a közösség oldalán az anyuka, Amanda Lewis, aki ezután közzétette a döbbenetes felvételt „Szerettük volna, ha a videó minél több szülőhöz eljut, és felhívja a figyelmet azokra a tünetekre, amikkel a kullancsparalízis jár” – mondta később az anyuka a CBS újságírójának.

A bejegyzésben az anya részletesen elmesélte mi történt. A kislány május 13-án hirtelen lett rosszul fürdés után.

„Először az tűnt fel, hogy minden átmenet nélkül nagyon nyűgös lett, no és az, hogy hiába kérleltem, nem volt hajlandó lábra állni, hogy belebújjon a pizsamájába” – írta az aggódó anya, aki egész éjszaka a lánya mellett volt.


„Mivel a tünetei másnap reggel sem javultak, sőt, egyértelművé vált, hogy nem tudja használni a lábait és a kezeit is alig, azonnal kórházba vittük őt.”
A bejegyzésben elmeséli, hogy az orvosok már ránézésre tudták, hogy az ijesztő tünetek mögött kullancs csípés áll. Kiderült, hogy a kislány szervezetébe egy baktérium került a kullancs nyálával.

„Az orvosok végül a hajában találták meg a vérszívót, ami a tüneteket okozta. Azonnal kezelni kezdték őt a kullancsparalízis miatt, és Evelyn már másnap a régi önmaga volt. Azért osztom meg a videót, hogy ha bárkinél jelentkeznek ezek a tünetek, ráismerjen és azonnal orvosi segítséget kérjen“ - zárja posztját az anyuka.




Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com