30 évig azt hitte a nő, hogy egész életében béna marad, mert gyerekkorában félrediagnosztizálták

Egy 38 éves nő az eddigi élete nagy részét úgy élte le, hogy azt hitte egész életében béna lesz.


Jean Sharon Abbot betegségét gyerekkorában félrediagnosztizálták az orvosok és azt mondták neki, hogy soha nem fog tudni járni.

Az asszony utólag most azt mondja, nem haragszik az orvosaira, pedig a fél gyerekkorát ágyhoz kötve, illetve kórházban töltötte. Jean szerint, ha ez nem így lett volna, nem vált volna belőle ilyen ember, mint aki most.

jean-abbott(1)

Jeannél a születése után közölték azt az orvosok, hogy spasztikus diplégiája van, azaz mindkét lába lebénult a szülés alatti agyi vérzés miatt.

A diagnózist az ország egyik vezető neurológusa állította fel és a szülők által kért másodvélemény is ezt erősítette meg
. – írja a Daily Mail.

A lap szerint Jean 33 éves korában évtizedig tartó gyengeség és mozgásképtelenség, valamint számos fájdalmas sebészeti beavatkozás után tudta meg, hogy hibásan diagnosztizálták. Mindez akkor derült ki, mikor új neurológusa lett, aki elmondta neki, hogy nem spasztikus diplégiája van, hanem dopamin szintézist érintő megbetegedése, az ún. Dopa-reszponzív disztóniája, ami gyógyítható.

27D3CEC700000578-3047729-image-m-4_1429641171581

Az utóbbi tünetei között megtalálható a kóros izomösszehúzódástól a helytelen testtartásig sok minden, ami izomgyengeséget is okozhat, de egy L. Dopa nevű gyógyszerrel meggyógyítható.

Jean azonban sokáig habozott, hogy bevegye-e a gyógyszert, csak a férje tudta meggyőzni, hogy próbálja meg.

279D3D6600000578-3047729-image-m-9_1429623945048

"Amikor szedni kezdtem a gyógyszert, én voltam a legnagyobb szkeptikus. Azt mondogattam, hogy úgysem fog használni, tök fölösleges az egész."- emlékezett vissza akkori érzéseire Jean.

Azonban a gyógyszer hatott, 2 nappal az első tabletta bevétele után életében először tudott felállni önállóan. 6 hónap múlva, pedig magas sarkú cipőt is felvehetett és táncolhatott a férjével.

279D3D6200000578-3047729-image-m-10_1429623963877

Jean utólag visszagondolva most azt mondja, hogy nem haragszik a téves diagnózist felállító orvosra. Ha ugyanis ha nem tudta volna, hogy nem ez a betegsége, akkor másik egyetemre ment volna és soha nem találkozik a férfival, akihez hozzáment és 3 gyermeke született tőle.

279D3D6E00000578-3047729-Happy_family_Jean_is_pictured_with_her_husband_and_their_three_c-m-9_1429639860983

"Tény, hogy az új diagnózis megváltoztatta az életemet, de az is tény, hogy addig is boldog életet éltem. A plusz csak annyi, hogy most új dolgokra is képes vagyok és sokkal önállóbb lehetek, mint korábban." – mesélte Jean.

27D3BE5700000578-3047729-image-a-6_1429639327256

jean-abbott(650x433)



Forrás: hír24

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com